A VÁROSHÁZÁTÓL A VÍZTORONYIG. A 180 ÉVE SZÜLETETT LECHNER ÖDÖN KECSKEMÉTI VONATKOZÁSÚ TERVEI ÉS MEGVALÓSULT ÉPÜLETEI
Tablókiállítás a főtéren, a kecskeméti Városháza főhomlokzata előtt.
A VÁROSHÁZÁTÓL A VÍZTORONYIG. A 180 ÉVE SZÜLETETT LECHNER ÖDÖN KECSKEMÉTI VONATKOZÁSÚ TERVEI ÉS MEGVALÓSULT ÉPÜLETEI
Írta és összeállította: ifj. Gyergyádesz László Móra Ferenc-díjas művészettörténész, képzőművészeti osztályvezető (Kecskeméti Katona József Múzeum)
Megtekinthető: 2025. október 2. – november 16.
Kecskeméten már életében – az 1907. április 30-i kecskeméti közgyűlésen – utcát neveztek el Lechner Ödönről (1845–1914), stílusosan közvetlenül a Városháza mögött. A magyar századfordulós-szecessziós építészet stílusteremtő nagymestere ugyanis majd egész pályafutása alatt, mintegy négy évtizeden át kötődött a városhoz és annak jeles irányítóihoz, az utóbbiak közül is mindenekelőtt Kada Elekhez. A főtéri tablókiállításon minden Kecskeméthez kötődő műve bemutatásra kerül (röviden) a város pesti házától, a Rudolf lovassági laktanyán át a Városházáig, egészen a kecskeméti elmekórházhoz és a víztoronyhoz készített tervekig. A számtalan képi illusztráció és a részletes művészettörténeti szöveg szó szerint tartalmas időtöltést kínál, így érdemes több alkalomra felosztani a megtekintését.
A grafikai tervezés és a nyomdai előkészítés Kovács Szabolcs múzeumi grafikus nevéhez fűződik, míg a nyomtatást és a kivitelezést a Raster Stúdió Kft. végezte.
A tablókiállítás Kecskemét MJV Önkormányzata és a Kecskeméti Katona József Múzeum együttműködésében készült.
Mellékelt reprók:
A kecskeméti Városháza és a Nagytemplom 1910 körül (képeslap, Kecskeméti Katona József Múzeum)
„Árpádka” cinköntvény szobra a restaurálás után, 2021 januárjában (fotó: Dömötör János)
A Rudolf lovassági laktanya egy 1909-ben feladott képes levelezőlapon (Kecskeméti Katona József Múzeum)
Lechner Ödön és Sebestyén Artúr: Terv a „kecskeméti elmekórház” pályázatához (Magyar Építőművészet 1908/9.): kórházi épület, homlokzat
Szakmai információ: ifj. Gyergyádesz László művészettörténész (70/799-8856 [email protected]).