A BMC Records kiadásában a karácsonyi ünnepekre megjelent Looking Back from Half Way (Visszanéztem félutamból) Borbély Mihály eddigi legszemélyesebb albuma: a teljes egészében improvizációból született szólólemez bensőséges vallomás és letisztult összegzés, amely az alkotóját régóta foglalkoztató zenei gondolatokon, inspirációkon túl létélmények lenyomatait is magában foglalja.
A lemezen szoprán-, alt- és tenorszaxofont, fujarát, tilinkót, kettősfurulyát, furulyát, kavalt, tárogatót, klarinétot és basszusklarinétot is hallhatunk, a kortárs etnojazz – Borbély szavaival: agrárjazz – kifejezéssel összefoglalható műfaji kaleidoszkópban pedig a gyimesi népzene fordulatai éppúgy megférnek, mint Bartók Béla népdalgyűjtői és zeneszerzői szellemének továbbörökítése, egy Steve Reich-hommage vagy a Dave Liebman előtti tisztelgés. Az album érzelmi, dinamikai hullámzása a mély csendektől a felcsapó kiáltásokig terjed, és a táncos, mulatozós hangulatok mellett gyakran a személyes gyász hangja is megszólal.
„Ez az album legszemélyesebb alkotásom – egyszer szelíd, máskor harsány, olykor meglepően intim szférákba betekintést engedő, máshol kitárulkozó, őszinte zenei vallomás. Improvizáció az első hangtól az utolsóig. Számos, régebb óta dédelgetett, s belső hallásom által érlelt zene gondolatcsíra szárba szökkenése, megannyi zenei inspiráció és létélmény lenyomata, s mint ilyen, szándékom szerint mentes mindenféle öncélú virtuóz hangszeres megoldástól, szélsebes tempóktól, agyafúrt kompozíciós és improvizációs technikáktól – minden pillanata a Zene iránti alázat szellemében fogant. Ezt szolgálja seregnyi hangszerem megszólaltatása is, még ha olykor másképp tűnik is. Nem a zenebohóc “van mááásik” attitűdje vezérel, egyszerűen ezeket a hangokat, színeket hallom belül, amelyekhez megkeresem a megfelelő eszközt, s ha a hallgató rezonál erre, ő is érzi: az adott darabnak az adott hangszeren kellett megszólalnia.” – mondta el új albuma kapcsán Borbély Mihály, majd így folytatta:
„Eddig született lemezeim mindegyikét a jazz legtipikusabb előadási formája, a kamarazenei igényességű közös muzsikálás hívta életre, s kompozícióim legjavát is az adott együttesek, illetve az azokban szereplő kiváló zenész kollégák szem előtt tartásával fogalmaztam meg.
Alkalmankénti – egy fúvós hangszeres számára mégiscsak különleges előadói helyzetet jelentő – szóló koncertjeim zenei szabadságát mindig nagy élvezettel éltem át, s noha hosszabb ideje dédelgettem ezt lemezen is megörökíteni, vártam a pillanatot, amikor ezt már nem tudom magamban tartani. Visszahallgatva az eredményt örülök, hogy nem siettem el, erre emberileg és művészileg is meg kellett érnem. S ha a hallgató ezúttal a szellemi-érzelmi oldal határozottabb jelenlétét véli felfedezni játékomban, már meg is kapta a kulcsot hangokba foglalt üzeneteim dekódolásához. Hálás vagyok a Teremtőnek, hogy megszülethetett ez az album! S.D.G.”
Az egyes tételek indíttatását, inspirációit pedig az alábbiakban maga a szerző.-előadó imigyen írta le Borbély Mihály:
- Invokáció – Köszönöm Uram, hogy megpróbáltál!
Kétségek gyötörtek, s Te megerősítettél hitemben – hálás vagyok érte. - A vér az erekben
Szlovák-magyar pásztorbarátság. Két fujara párbeszéde – dobban a szívem, tót őseim szólnak most, s a legtermészetesebb módon csatlakozik hozzájuk másik énem, tárogatóba és improvizációba bújtatott magyar szívem. Vérbeli “agrárjazz” – táncos, népi, groovy és vidám.
- Visszanéztem félutamból Ezt az improvizációt nemcsak egyik legismertebb, Bartók által gyűjtött népdalunk ihlette, de legalább ennyire a Mester elképzelt tekintete (, amelyről Tóth Aladár így írt: “olyan, mintha benne az emberiség most nyitná ki először a szemét”), amint emigrációja előtti utolsó pesti koncertjének végén az őt búcsúztató, s az Elindultam széphazámból kezdetű népdalt éneklő közönségre visszanéz. Ha csak legenda, akkor is szép, hihető és ihlető – könnyű volt hát rögtönözni Bartók szellemében.
- Döcögős-röcögős Basszusklarinét és tilinkó – egy modern, szofisztikált instrumentum és a világ egyik legegyszerűbb hangszere, a felhangfurulya moldvai csángó változata. Különös társítás, számomra kézenfekvő és természetes.
- Misike, hova sietsz?
Még mindig fülembe csengenek e szavak, pedig már nincs, aki mondja… - Pomáz-Budapest Counterpoint
A cím természetesen Steve Reich New York Counterpoint c. darabjára utal, amelyben a klarinétok játsszák a főszerepet. A kompozíció jellege már korábban összeállt a fejemben, a repetitív szólamokat a felvételre utazva ötlöttem ki a Pomáz Budapest útvonal egy kb. 10-12 perces szakaszán. A szoprán szaxofon szóló is minimalista szellemben indul, aztán néha persze “nem bír magával”. - A rövidtávfutó magányossága
Ez az improvizáció Dave Liebmann “The Loneliness of a Long Distance Runner” c. szólóalbumának ikonikus kezdőmotívumából bontakozik ki. Dedikációja is a szoprán szaxofon egyik legnagyobb mesterének szól: “a message to Lieb”. - Dvojnice²
A kettősfurulya matematikája – így jár, ha kettő van belőle. - Basszusklarinét fantázia
Az utóbbi időben a basszklarinét lett egyik legkedvesebb hangszerem. Bízom benne, hogy ez hallatszik is ebben a darabban. - Gyimesi hangulat
Egy szál furulya – rögtönzés a csodálatos gyimesi mesterek nyomán. - Csendek, kiáltások
Szélsőséges érzelmi és dinamikai hullámzások, nyugalom, béke, lázadás és őrjöngés – ez is én vagyok. - Kontra és pont
Mindig inspirált avatott kollégákkal kontrapunktikus improvizációkat alkotni. Kíváncsi voltam, tudok-e önmagammal társalogni – megpróbáltam: néha könnyebben, néha nehezebben értettünk szót.
- Kavalos tánc
Kavalok mulatsága. - Rád csukom a szempillámat
Csend – éjszaka – magány – férfikönnyek.
(Fotó: Huszti István)
