A neves lengyel zongoraművész: Piotr Anderszewski legújabb Warner Classics albumán Johannes Brahms ritkábban hallható, kései zongoradarabjaiból játszik tizenkét tételt.
Igaz, ami igaz: Johannes Brahms nevének hallatán nem feltétlenül a szóló zongorára íródott darabok jutnak a zenehallgatók eszébe. Nagy példaképétől: Beethovenemtől, barátjától: Schumanntól, vagy éppen gigászi kortársától: Liszt Ferenctől elérően Brahms kevésbé érdeklődött e műfaj iránt, és kisebb hangsúlyt is helyezett rá.
Van is egy anekdota erről, mikor Liszt bécsi otthonában felkereste neves pályatársát, az előzékeny beszélgetés után végül a zongora felé vették az irányt, és először Brahms játszott pár darabot Lisztnek az új dolgaiból, aki ezeket udvariasan végighallgatta; azután pedig Liszt – a kor egyik legünnepeltebb zongoravirtuóza – ült le a zongora mögé, és játszotta újabb kompozícióit. Igen ám, de közben a házigazda csendesen elszenderedett; mire Liszt sértetten felállt a zongorától, és tapintatosan magára hagyta az alvó Brahmsot.
Mindenesetre, bár Brahms három szonátát is írt szóló zongorára a tizenhat egyéb darab, valamint a Magyar táncok szólóváltozata, valamint a Schumann, Paganini,- és a Händel- variációk mellett; ez a műfaj az életmű egészégen nem esik olyan súllyal latba, mint a zongoraversenyek, a szimfóniák és a szimfonikus darabok, meg a vokális művek, vagy éppen a több hangszerre írt kamarazenéjének gyöngyszemei.
Piotr Anderszewski korunk kiemelkedő zongoraművésze, hangszerének sztárja – kinek hangversenyei és hanglemezei egyarát hatalmas érdeklődést váltanak ki. Különösen érdekes ennek tükrében, hogy legújabb lemezén a csupa kisebb lélegzetű intermezzo – közjáték mellett egy capriccio – zenei tréfa, valamint egy rapszódia szerepel.
Hogy mégis miért fordult ezek felé a kései Brahms szólódarabok felé, azt maga Piotr Anderszewski így indokolta meg: „Brahms ezen kései művei olyanok, mint egy végrendelet. De mit tár fel előttünk ez a titkolózó ember? Vagy inkább, mit próbál még mindig elrejteni? Elrejti a legvégéig, ellenállhatatlan vágyat ébresztve bennünk, hogy kitaláljuk, mi az? Talán
ebben rejlik ezeknek a kottáknak a szépsége.”
Brahms részletekben itt meghallgatható Op. 116-os, 117-es és 118-as darabjai a zeneszerző kései, zongorára írt műveit képviselik, amelyeket életének utolsó évtizedében: 1892 és 1893 között írt – az itt is felvett Op. 119 No. 4 pedig Brahms utolsó zongoradarabja.
A bő háromnegyed órás programban egy egészen más Brahms-képet kapunk: ezek a merengő, számvető, nosztalgikus, néha egyenesen letargikus kis szalondarabok távolt állnak attól az erőteljes, harsány hangtól, melyet egyébként Brahmstól megszoktunk. Romantika ez is, csak a Jugendstíl finom inda-vonalaival megrajzolva – Piotr Anderszewski átélten bensőséges játékán átszűrve.
Komlós József
