Kecskemét és a környéki települések meghatározó gasztronómiai szereplője a Hírös Vendéglátó Kft. Fő profilja az oktatási intézmények étkeztetése, ám a gyermekétkeztetés mellett a felnőtt ellátás, menüztetés és a professzionális rendezvényszervezés teszi teljessé a vállalkozás profilját. Sikerét elsősorban a versenyképes árazásnak és a cég hosszú múltjából adódó tapasztalatának köszönheti.
Bács-Kiskun Vármegye kiemelkedő vállalkozásai közé tartozik a Hírös Vendéglátó Kft., amely 2004 óta közétkeztetéssel foglalkozik. A cég Kecskemét és a környékbeli települések iskoláit, óvodáit és még bölcsődéit is naponta ételekkel látja el. Szolgáltatásukat kiegészíti a felnőtt étkeztetés és a rendezvényhelyszín biztosítása bálakra, esküvőkre, családi, vállalati összejövetelekre. Az előbbiért a kecskeméti székhelyükön gondoskodnak, amelyhez hozzá tartozik egy tágas étkező is, de házhoz is szállítanak minden hétköznap. Az előbbiekről a maximum száznegyven férőhelyes termükben gondoskodnak a rendelő igényeihez igazodva, illetve a cég biztosít a rendezvényeken eszközöket, segítő személyzetet, felszolgálókat, hűtőt az italoknak. A helyszínen ingyenes a parkolás.
A céget 2025-ben kiváló minősítésben részesítették a remek munkájáért. A Magyarországon a cégnyilvántartást az Igazságügyi Minisztérium vezeti, a Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálaton keresztül többlépcsős kritériumrendszer mentén értékel. A cég odafigyel az igényekre és jól teljesíti az elvárásokat. A cég a fenntartható étkeztetésre és tudatos táplálkozásra helyezi a hangsúlyt.
A Hírös Vendéglátó Kft. a gyermekétkeztetésben a szabadszedés rendszert is működteti. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek válogathatnak kedvük szerint, például zöldségek vagy gyümölcsök közül, hogy melyiket szeretnék enni, ebben a formában már 1700 gyermek étkezhet, ami a térségben kiemelkedő szám. Már 2 éve úgynevezett “Zöld Nap”-ot tartanak az intézményekben, húsmentes ételekkel szolgálják ki a diákokat. A menüket más állati eredetű fehérjeforrással teszik teljessé. Emellett további célja a vállalkozásnak a tudatos táplálkozás a fenntarthatóság jegyében. A program célja az önállóság és felelősségtudat fejlesztése, az egészségtudatosság, az ételpazarlás csökkentése, nyitottság az új ízekre és a közösségi élmény.
A közétkeztetésben is gyakran használt csirke-, valamint sertéshúsok termelése során egy kilogramm hús körülbelül hat-hét kilogramm szén-dioxid kibocsátást jelent a környezetünk számára, valamint több száz liter ivóvizet, ugyanennyi tömegre számítva. Így szeretné csökkenteni a környezetre tett káros hatásokat. A vállalkozás a hagyományos és a modern gasztronómia ötvözésének szellemében készíti el a menüit, miközben nagy hangsúlyt fektet a friss és egészséges alapanyagok felhasználására.
Kiemelt helyen szerepel a vásárlói elégedettség, ezért a kiszolgálás és a menüválaszték ehhez alkalmazkodik. Stílusos környezetet teremtve az éttermüket étvágygerjesztő hangulat lengi körbe, amely hamar elvarázsolja az ide betérni kívánó vendéget.
A sikerüket is ezeknek köszönheti: professzionális vendéglátás, hatalmas szív a gyerekek felé, tapasztalt kollégák és a környék közösségének beágyazott szereplőjévé válása a minőségi szolgáltatásaival.
Hírös Vendéglátó Kft.
Kecskemét, Izsáki út 15.
Telefon: +36 30/201 3525, 06/76-505-973
www.hiroset.hu
Fb: Vendéglátó Hírös






















