Nemanja Radulović legújabb Warner lemezét teljes egészében Szergej Prokofjevnek szenteli: a jól ismert II. hegedűverseny mellett szonátákat és átiratokat is hallunk tőle a majdnem másfél órás programban.
Nemanja Radulović előző két, kiválóan sikerült albumán Beethoven és Bach hegedűversenyek szerepeltek saját zenekarával – ezúttal azonban a XX. század egyik legfontosabb zeneszerzőjének különböző méretű, stílusú és ihletésű műveiből állított össze egy hasonlóan tematikus műsort.
„Van valami csodálatos Szergej Prokofjev zenéjében.” – nyilatkozta a lemez indíttatásáról; majd ki is fejtette: – „Mint ha állandóan fény és árnyék között mozogna, az igazságot a kontraszt, a szarkazmus, a varázslat, a szerelem, az irónia és a szépség révén keresve.”
Prokofjev – a magasságokba emelt, és mégis élete végéig szorongatott zseniális zeneszerő valóban sokarcú művészetében; melyben éppúgy ott kellett, hogy legyen a borzalmas szovjetrendszernek való megfelelés követelménye, mint saját jövőbe mutató művészi törekvései: mely egyben a XX. század egyik meghatározó hangja.
Vészterhes időkben alkotott: a világháborúk, a forradalom, hitlerizmus, a sztálini önkény és a honvédő háború éveiben. A sok nagy művész által játszott és lemezre is felvett, e lemezt nyitó II. hegedűversenye például 1935.ben íródott – és erről jogosan jegyzi meg Nemanja Radulović hogy: „mély belső kérdések idején keletkezett, amikor Prokofjev két valóság – a nyugati világ, ahol több évet töltött, és a Szovjetunió, ahová visszatérni készült – között állt.”
Nemanja Radulović e felvétele előtt már éveken keresztül játszotta a II. hegedűversenyt különböző zenekarokkal és karmesterekkel – most a Philharmónia Orchestra közreműködésével rögzítette Santtu-Matias Rouvali vezényletével. Mégpedig szép összhangban a finn karmesterrel és a nagy múltú londoni zenekarral; melyről szólistaként úgy nyilatkozott, hogy: „Santu-Matias Rouvali és a Philharmonia Orchestra kétségek nélküli művészettel, ragyogó muzikalitással és vibráló lüktetéssel keltette életre ezt a művet”.
A hegedűverseny után viszont csupa meglepetés következik, kivétel nélkül olyan kanaradarabok, amelyek különösen érdekessé és kivételessé teszik ezt a lemezt. Johan Dalene-nel a másik hegedűn hallhatjuk a Szonátát két hegedűre; valamint Laure Favre-Kahn zongoraművész közreműködésével a D-dúr hegedűszonátát és az Öt melódia hegedűre és zongorára című sorozatot is. De olyan hegedű zongora átiratokban is gyönyörködhetünk, melyek ugyan többségükben Heifetz óta léteznek, de e formában előtte talán sosem hallottuk őket: Gavott az I. szimfóniából, Négy részlet a Rómeó és Júlia balettből, Induló A három narancs szerelmeséből; Mazurka a Hamupipőkéből -majd a lemez végén öt további zenész barátjával kiegészülve a Nagy Keringő.
Nemanja Radulović hegedűhangja most is magával ragadó szépségekkel szárnyal, technikája ámulatba ejtő. Ugyanúgy csillog, és képes egyszerre leképezni a Prokofjev zenéjében jelen lévő erőt és indulatot, mint a megejtő szépségeket. Legyen szó akár a kiváló zenekarral való együttműködésről, akár kamarazenészként.
Komlós József
