Szerencsére sokan meggyógyulnak a COVID-ból, de felépülésük után
gyakran még hónapokig küzdenek krónikus fáradtsággal, memória- és koncentrációzavarokkal, izom és ízületi fájdalmakkal vagy éppen csökkent étvággyal, illetve az ízérzékelés és szaglás hiányával. A gyengeség, étvágytalanság, hányinger, szájszárazság miatt könnyen alakul ki fogyás és alultápláltság, ami lassítja a teljes gyógyulást. Másfelől az sem mindegy, milyen kondícióban kap el minket egy betegség. Noha a COVID esetében a túlsúly kockázati tényezőnek számít, az alultápláltság legalább ilyen veszélyes. Egy friss svájci kutatás szerint az alultáplált belgyógyászati
betegeknél 20%-kal csökkenthető a halálozási arány táplálkozásterápiával.
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének ajánlása a betegség utáni regenerációhoz:
tanácsok fogyás és/vagy alultápláltság esetén
rendszeresen ellenőrizzük a súlyunk alakulását
együnk gyakran, keveset, főétkezések közé feltétlenül iktassunk be 2-3 kisebb étkezést
részesítsük előnyben a kalória- és fehérjedús ételeket, pl. halat, vagy csirkehúst rizzsel, túróval töltött héjában sült burgonyát
dúsítsuk az ételeinket például reszelt sajttal, darált mandulával, dióval vagy éppen tejporral
fogyasszunk bőségesen folyadékot, a palettát színesíthetjük tejes italokkal is, amelyekkel a vízhez képest plusz tápanyagokat és kalóriát nyerhetünk
súlyos étvágytalanság és jelentős fogyás esetén speciális roboráló készítményekre és tápszerekre is szükség lehet, ilyenkor az étrend szakszerű összeállításáért forduljunk dietetikushoz
tanácsok étvágytalanság, az ízérzékelés és szaglás csökkenése esetén
nyugodtan válasszuk a kedvenc ételeinket
az intenzívebb összetevőkkel, mint például a mustárral, a tormával, fűszerekkel, savanykás gyümölcsökkel vonzóbbak lehetnek az ételek
a változatosabb ízvilág mellett különböző állagú és hőmérsékletű fogásokkal is érdemes kísérletezni
ha túl sósnak vagy keserűnek érzünk egy ételt, ízérzékünkön javíthat egy kis édesítés például mézzel
fémes szájíz esetén ne használjunk fém evőeszközöket
kisebb tányéron nem hat riasztóan soknak az étel
szájszárazság esetén gyakrabban öblítsünk szájat, de ne használjunk alkoholos szájvizeket, a nyálelválasztást fokozhatja cukormentes cukorka vagy rágó fogyasztása tanácsok fáradtság esetén
a puha, magas víztartalmú ételek fogyasztása könnyebb lehet fáradtság és légszomj esetén, jó szolgálatot tehetnek a különböző szószok, mártások is a fogások nedvesítésében
hagyjunk magunknak elég időt az étkezésre
ha túl fáradtak vagyunk a főzéshez, bátran válasszuk a készételeket, vagy rendeljünk házhoz
Kezdőlap ÉT-TRENDEK A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének táplálkozási ajánlása COVID idejére