Jászberényben folytatódik a bajnokság a női röpisek számára
Az idegenbeli győztes szezonkezdet után a Jászberény otthonába látogat a Pincelakat Röpke SE az NB1-es női röplabda-bajnokság második fordulójában.
Az előző idényben hetedik helyen végző jászságiak az első fordulóban hazai pályán szenvedtek vereséget az Újpesttől, míg a kecskemétiek Miskolcon arattak bravúrgyőzelmet. A két csapat a felkészülés keretein belül már találkozott egymással (akkor 2:1-es jászberényi siker született), így szeretnének visszavágni Szappanos Máté tanítványai az elszenvedett vereségért.
Szappanos Máté nyilatkozata:
- Bízom abban, hogy remek mérkőzést fogunk játszani, és kihozzuk a játékunkból a maximumot. Azt gondolom, hogy bátor játékkal meg tudjuk nehezíteni a hazaiak dolgát. Jó lenne két idegenbeli nyert meccsel készülni az első itthoni bajnokinkra.
A Nyíregyháza elleni (10.25, 18:00) bajnoki mérkőzésen lehetőség lesz egész éves bérlet megvásárlására is 5000 forintos áron. Az első 10 bérletvásárló a Pincelakat Szálloda és Borház jóvoltából ajándékcsomagot kap.
A diákoknak a belépés ingyenes, a felnőttek támogatói jegy váltásával léphetnek be a mérkőzésre.