Ez az album egy igazi erőfutam tizenöt zeneszerző tizennyolc áriájával; átfogva az olasz, a francia és a német opera három évszázadát. Az ismert tenor és bariton operai jelenetek mellett rengeteg kevésbé ismert ária is felcsendül elfeledett operákból.
Új Erato/Warner lemezével az amerikai tenor ismét lenyűgözi a hallgatóságát – ide értve a világ vezető kritikusait is. Michael Spyres, aki bel canto szerepeiben és különösen Rossini énekesként, valamint a francia nagyopera szerepeiben egyaránt hosszú évek óta ünnepelt alakításokat nyújt – arról is híres, hogy hihetetlen rugalmasan képes kezelni hangját. Egy árián belül három hangnemben tud énekelni: baritont és kontratenort is a tenor mellett.
Nem ok nélkül nevezi Michael Spyres-t a kritika „zenei kaméleonnak” – és legújabb lemezén meg is mutatja, hogy miért? Zenei kalandozásra csábítja el a lemez hallgatóit a Marko Letonja vezényelte Strasbourgi Filharmonikus Zenekar és a Strasbourgi Operaház Férfikara kíséretével. Tenorszerepekből baritonszerepekbe bújva, s aztán baritonból újra tenorként csillogva énekli egymás után Mozart, Mehul, Spontini, Rossini, Adam, Donizetti, Verdi, Thomas, Offenbach, Wagner, Leoncavallo, Lehár, Ravel, Orff, és Korngold áriáit.
S miközben Rossini Figarójának, Mozart Almaviva grófjának, vagy Don Giovanni áriájában gyönyörködünk – aligha gondolnánk, hogy a selymesen puha hangokat egy tenor énekli. Pedig bizony így van: Michael Spyres lenyűgöző előadásokkal szemléleti azt az álláspontját, hogy a baritenor egy létező hangfaj volt a férfiénekesek karakterén belül – és pedig az olyan tenor énekeseket jelölte, akik megfelelő mélységű tartalékokkal rendelkeztek.
Aztán felcsendül a lemezen Rossini Otellójának, Offenbach Hoffmannjának, vagy éppen Wagner Lohengrinjének tenorja, és a hallgató csak nehezen hiszi el, hogy bizony azt is Michael Spyres énekli.
A tenorok persze tudott, hogy ha kellően felkészültek és a hangjuk színezete erre megfeleselő, képesek bariton szólamban énekelni; sőt egyes esetekben, koruk haladtával maguk váltanak baritonra – lásd Plácido Domingo példáját.
De Michael Spyres esetében szó nincsen arról, hogy kora miatt kellene hangfekvést váltania: hiszen még csak negyvenkét esztendős. Ez egy zenei mutatvány, egy főhajtás az amerikai tenor részéről a nagy elődök előtt. Hiszen ezek a sokoldalú, és egyéni technikai adottságokkal, sőt bravúr-képességekkel felvértezett énekesek évszázadokon keresztül ott voltak az operák színpadain – most pedig Michael Spyres egy valóban lenyűgöződő lemezzel állít emléket nekik.
Komlós József JR
