Kezdőlap Jótékonyság 30 éves jubileumát ünnepelte a Mellműtöttek Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

30 éves jubileumát ünnepelte a Mellműtöttek Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

A Hírös Agóra Kulturális és Konferencia Központ adott otthont a Mellműtöttek Bács-Kiskun Megyei Egyesülete jubileumi emlékülésének, ahol a tagok és a vendégeik méltó módon ünnepelték meg az Egyesület 30 éves fennállását.


A jeles eseményen többek között dr. Ambrózay Éva radiológus és
mammográfiás főorvos „ A képalkotó vizsgálatok jelentősége a korai
emlődaganatok felismerésében” szóló előadását hallgathatta meg a közönség. Hatalmas érdeklődés kísérte dr. Venczel László, sebész, adjunktus „Sebészeti, plasztikai sebészeti lehetőségek az emlőrák kezelésében”, valamint dr. Markó László sebész onkoradiológus főorvos „Műtét előtti és utáni kezelési terv jelentősége, az Oncoteam szerepe” című előadását is. A két napos rendezvényen a színes programban a résztvevők megcsodálhatták Eliza Bliss hegedűművész játékát, de sor került örömtánc bemutatóra, valamint melltartó, fürdőruha, és paróka bemutatóra is. Az érdeklődők találkozhattak továbbá a rendezvény
díszvendégével, Polyák Ágnes gyógynövény-botanikussal is.


„Egyesületünk 1991 novemberében dr. Szűcs Miklós főorvos, a Megyei Kórház Onkoradiológiai Osztály vezetője és Golovics Anikó asszisztensnő biztatására 7 mellműtéten átesett hölgy megalapította a műtött betegek összefogására és megsegítésére a „Reménység Klub-ot” – nyilatkozta dr. Bodóczky Lászlóné, az Egyesület korábbi elnöke. Nem sokkal később a létszám gyarapodott, így a Klub
oszlopos tagjai úgy gondolták, hogy önálló egyesületként szeretnék megállni a helyüket. Ekkor jött létre 1992-ben önálló jogosultsággal rendelkező civil egyesületként a Mellműtöttek Bács-Kiskun Megyei Egyesülete. A fő célunk a lelki segélyszolgálat megszervezése, segítség az új életmód kialakítására előadások, konzultációk szervezésével, társas együttlét biztosítása és a problémák megbeszélése volt. Az Egyesület összefogta a mellműtéten átesett betegeket, segített szembenézni a daganatos betegség tudatával, valamint hozzájárult a testi-lelki trauma feldolgozásához, utat nyitva az életmódváltás
felé, az életminőség javulása érdekében. A másik feladatunk pedig a
felvilágosító tevékenység közvélemény formálás a lakosság körében, elsősorban a betegség megelőzésére a szűrővizsgálatokon való megjelenés szorgalmazására, és az önvizsgálatra irányult. A korai felismerés az életet jelenti, hiszen a túlélés esélye nagymértékben függ attól, hogy a betegség mely szakaszában történik a beavatkozás. Egyesületünk így nem csak a tagok életét könnyítette meg
munkásságával. hanem Kecskemét város életében is katalizátor szerepet töltött be.

Ezúton is köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik az elmúlt 30 évben mellettünk álltak. Köszönjük az orvosok, az egészségügyi szakemberek és előadóink segítségét, az Önkormányzat és egyéb szervezetek, valamint az adójuk 1%-át felajánlók anyagi támogatását és minden olyan segítséget, amely működésünket és további fennmaradásunkat segítette.”

„ Rendkívül fontos hangsúlyoznom, hogy mindenki igyekezzen egészséges életmódot, minél stressz-mentesebb életet folytatni, mert a betegségek zömét a helytelen táplálkozás és a stressz okozza – nyilatkozta Százdi Mária, aki 2 éve tölti be az Egyesület megtisztelő, elnöki pozícióját. A mammográfiai, illetve 3D- s, 4D-s vizsgálatok már megfelelően kimutatják az esetleges problémát, amely azért fontos, mert ha időben felismerik a betegséget, sokkal hatékonyabban lehet
gyógyítani, illetve ha minél hamarabb kerül sor egy műtétre, annál több az esély, hogy jól sikerüljön a beavatkozás. Az Egyesület folyamatosan segíti a szociálisan rászoruló tagjainkat a gyógyászati segédeszközök és gyógyulásukhoz szükséges gyógyszerek kiváltásában. Az onkológián fekvő betegeket meglátogatjuk és beszélgetésünkkel erőt, biztatást adunk mielőbbi gyógyulásukhoz. Tudatosítjuk, hogy legyőzhető a rák, de ezt maguknak is
akarniuk kell. Országszerte sok hasonló egyesülettel tartjuk a kapcsolatot, örömmel veszünk részt a rendszeresen megrendezett hazai találkozókon, ahol mindig jól érezzük magunkat. Minden hónap utolsó keddi napján, a Kápolna utca 8. alatt tartunk egy gyűlést, amelyet különböző programokkal színesítünk, de előfordult már, hogy kirándulni mentünk az Arborétumba vagy ellátogattunk egy múzeumba. Többször szerveztünk már buszos kirándulást is, amely mindig jó légkörben, vidám hangulatban telt. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk az Egyesület rendezvényein!”