Az összes korosztályban megmérkőztek a csapatok a hétvégi Floorball Diákolimpia® Országos Döntőn, így összesen 6-6 fiú és lány bajnokcsapatot avattunk.
A tornát a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) megbízásából a Csongrád Megyei Diáksport Egyesület szervezte. A pénteki ünnepségen részt vett Szabó Zoltán Ferenc, Szentes Város polgármestere, Molnár Áron, Algyő Nagyközség polgármestere, Kiss Attila, a Csongrád Megyei Diáksport Egyesület elnöke és Vincze József, az MDSZ Dél-Alföldi Regionális Iroda vezetője. A sportág népszerűségét mutatja, hogy több mint 4500 nevezővel indultak a körzeti versenyek, közülük került ki a 96 országos döntős csapat, így 576 versenyző mérkőzött meg az algyői sportcsarnokban a három nap során. A borsodi iskolák kiemelkedően szerepeltek, összesen 8 érem került a megyébe, közülük 6 Miskolcra. Ezen kívül 3-3 érmet vihetett haza a Csongrád megyei Mélykút, továbbá Eger és Szigetszentmiklós is. A Diákolimpia® alapszintű (körzeti) versenyei a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósulnak meg.
A hétvégi Floorball Diákolimpia® Országos Döntő legizgalmasabb pillanatairól készült képek megtekinthetők a Diákolimpia® közösségi médiaoldalán, a mérkőzések eredményei pedig a www.doeredmenyek.hu oldalon.
A fantasztikus hangulatú versenyen az alábbi iskolák szerezték meg az érmeket:
I. | Dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskola |
II. | Szent Balázs Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Baja |
III. | Szőnyi Bozsik József Általános Iskola, Komárom |
I. | Szent Tamás Katolikus Általános Iskola, Mélykút |
II. | Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola „B” |
III. | Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola „A”, Budapest |
II. korcsoport fiúk:
I. | Székesfehérvári Hétvezér Általános Iskola |
II. | Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Miskolc |
III. | Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola |
- korcsoport lányok:
I. | Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola |
II. | Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola |
III. | Szent Tamás Katolikus Általános Iskola, Mélykút |
III. korcsoport fiúk:
I. | Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola „A”, Budapest |
II. | Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola, Miskolc |
III. | Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc |
- korcsoport lányok:
I. | Komáromi Jókai Mór Gimnázium |
II. | Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola ,,A” |
III. | Paksi Deák Ferenc Általános Iskola „A” |
IV. korcsoport fiúk:
I. | Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Miskolc |
II. | Egyházasrádóci Kossuth Lajos Általános Iskola |
III. | Komáromi Jókai Mór Gimnázium |
- korcsoport lányok:
I. | Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola |
II. | Szent Tamás Katolikus Általános Iskola, Mélykút |
III. | Mohács Térségi Általános Iskola Brodarics Téri Telephelye |
V. korcsoport fiúk:
I. | Dunaújvárosi SZC. Rudas Közgazdasági Technikum |
II. | Miskolci Herman Ottó Gimnázium |
III. | Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc |
- korcsoport lányok:
I. | Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium, Eger |
II. | Komáromi Jókai Mór Gimnázium |
III. | Mátyás Király Gimnázium, Fonyód |
VI. korcsoport fiúk:
I. | Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium |
II. | Tatabányai SZC Kultsár István Technikum és Szakgimnázium |
III. | Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium |
- korcsoport lányok:
I. | Komáromi Jókai Mór Gimnázium |
II. | Testnevelési Egyetem Gyakorló Sportiskolai Általános Iskola és Gimnázium, Budapest |
III. | Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium |
A Diákolimpia® versenysorozatról általában
A Diákolimpia® a diáksport egyetlen országos tanulmányi és tehetséggondozó versenye Magyarországon, amely idén 13 MDSZ által rendezett és további 48 olyan versenyt foglal magába, melyet országos sportági szakszövetségek és sportági szövetségek bonyolítanak le. A versenysorozat keretében a több mint 320 ezer nevező közül 35 ezren jutnak el az országos döntőkig. A Diákolimpia® fővédnöke Áder János köztársasági elnök, a versenysorozatot az MDSZ az oktatásért felelős miniszterrel közösen hirdeti meg. A Diákolimpia® országos döntőinek érmesei 10 felvételi többletponthoz jutnak a felsőoktatási felvételik során, ahol a felvételi időpontját megelőző 8 év erre jogosító eredményei érvényesíthetők.
A Magyar Diáksport Szövetség
A Magyar Diáksport Szövetséget (MDSZ) 1987-ben alapították, és mára a legnagyobb magyarországi civil szervezetté vált a diáksport területén. A szervezet fő célja, hogy minél több gyermeket vonjon be sportprogramokba és népszerűsítse az egészségfejlesztő testmozgást. Az MDSZ küldetése, hogy a testnevelés és a sport minden gyermek életének részévé váljon, egész életen át. A szervezet testmozgás- és sportprogramokon keresztül támogatja az önkéntesség, valamint a társadalmi befogadás szemléletének erősítését, fejlesztését Magyarországon. A Magyar Diáksport Szövetség állandó kapcsolatban áll szinte valamennyi magyarországi iskolával, és minden évben megrendezi a Diákolimpiát, amely az egyetlen országos tanulmányi verseny a diáksportban.