Tizenkét döntővel folytatódik szombaton az Európa-bajnokság Münchenben, valamennyi magyar érdekeltséggel. Megvédte címét Kopasz Bálint K-1 1000 méteren, miután fantasztikus versenyzéssel ismét maga utasította Fernando Pimentát és mindenki mást is. Női C-2 500 méteren ezüstérmes lett Bragato Giada, Nagy Bianka csakúgy, mint férfi kenu egyes ötezer méteren Adolf Balázs. Ez utóbbit követően óriási vihar érkezett a pályára, amely miatt a női kenus, valamint a két kajakos ötezer méteres döntőt vasárnapra halasztották. Mestermunka. Így lehetne röviden megfogalmazni Kopasz Bálint teljesítményét K-1 1000 méteren. A királyszám Eb-címvédője igazi klasszishoz méltó győzelmet aratott. Pedig ezúttal örök riválisa, Fernando Pimenta kezdett erősebben, féltávnál nagyjából egy hajóval evezett. A második ötszáz méteren azonban Kopasz is megindult, villámgyorsan ledolgozta hátrányát, majd faképnél hagyta az egyre fáradó portugált és magabiztosan védte meg Európa-bajnoki címét a királyszámban. Kopasz Bálintnak ez volt eddigi pályafutása ötödik aranya a kontinensviadalokon. „Nagyon boldog vagyok, hogy kijött egy csúcsszuper forma, pedig délelőtt úgy éreztem, hogy nyomott vagyok egy kicsit, elég magas volt a páratartalom. Viszont nagyon jó taktikát alkalmaztam, ennek nagyon örülök, ahogy annak is, hogy erős voltam fejben, ami nem könnyű minden ezer méteres versenyen. Ez a legnagyobb erősségem. Az utolsó kétszáz méteren olyat tudtam indítani, amivel megtörtem Pimentát. Hosszú évek óta versenyzünk együtt és kiismertem. Fantasztikus így zárni ezt az évet. Továbbra is büszke vagyok arra, hogy edzőmmel, édesanyámmal ilyen jól együtt tudunk dolgozni és megbízunk egymásban. Szeretnék még sok ilyen szép versenyzést, eredmény megélni vele” – hangzottak a győztes szavak Kopasz Bálinttól, akinek az aranyérmet Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, kétszeres olimpiai bajnok kajakos akasztott a nyakába.
Nem sokkal később a szintén olimpiai C-2 500 méteres számban is magyar éremnek örülhettünk. A Bragato Giada, Nagy Bianka-duó előfutam nélkül, rögtön egy döntővel mutatkozott be Münchenben, ám így is remek pályát jöttek, és az ukrán hajó mögött másodikként zártak.”Nagyon jó pályát jöttünk, a vb után azt mondtuk, hogy itt következik a visszavágó az ukránokkal. Ez sajnos nem sikerült, de már most is közelebb voltunk hozzájuk és még közelebb is fogunk kerülni, jövőre az a cél, hogy megverjük őket. Ez az év felülmúlja a várakozásainkat. Elég nagy teher, hogy most olimpiai számban indulunk, és szerettünk volna jól bemutatkozni a felnőtt mezőnyben, megmutatni, hogy figyelni kell ránk” – mondta Bragato Giada. Nagy Bianka így látta a döntőt: „Nem volt előfutamunk, ezzel együtt nem éreztem első pályásnak a versenyünket. Amióta kint vagyunk, próbáltuk feltérképzeni a pályát. Még indulunk a szegedi U23-as vb-n, most úgy érzem, az nagyon fog fájni, mert feszített a tempó. Remélem, most tudunk egy kicsit pihenni, nekem Szegedre egyébként sem kell sokat utaznom, úgyhogy ott még tudjuk majd hozni a jó formánkat.”
A Fojt Sára, Pupp Noémi női K-2 500 méteres egység is nagy csatában volt a dobogóért, végül negyedikként zárt a fiatal páros.”Fokozatosan jobb lett az előfutam, a középfutam, majd a döntő, és ezek alapján még ennél is lehet jobb” – értékelt Fojt Sára. „Vegyesek az érzéseim: egy érem mindig jól jön, de ez a negyedik hely sem rossz, mert egy hete derült ki, hogy mi indulhatunk, és akkor ültünk össze. Kettő tizedre voltunk a bronztól – lehet, hogy ha van bennünk még egy pálya, van még bennünk egy edzés vagy van még egy hetünk rá, akkor bármi megtörténhetett volna” – tette hozzá Pupp Noémi.
Férfi K-4 500 méteren a Kuli István, Csizmadia Kolos, Balogh Gergely, Nádas Bence összeállítású magyar egység végig harcban volt az éremért, az éllovas németek mögött ugyanis négy hajó harcolt a további dobogós helyekért. A befutó nagyon izgalmas volt, de végül a magyarok a szlovákok és a franciák mögött a negyedik helyre szorultak, utóbbiaktól csupán kilenc századot kaptak.
„Jól kaptuk el a rajtot, és jól mentünk végig. Azt éreztem, hogy jól fut a hajó alattunk, és az indítások is jól sikerültek. Az utolsó ötven méterre szerintem minden négyes elkészült az erejével. Pár századdal rosszabbul bírtuk, de az, hogy négyesben negyedikek lettünk, szerintem egy nagyon jó eredmény” – nyugtázta elégedetten a négyes versenyét Nádas Bence.
Női K-1 kétszáz méteren a világbajnoki bronzérmes Lucz Anna remekül kapta el a rajtot, nagyot csatázott a dán Jörgensennel, a szlovén Ostermannal és a lengyel Walczykiewicz-csel, végül negyedik lett.”Megcsináltam mindent, amit tudtam. Nagyon szoros verseny volt, itt már csak nüanszok döntenek, nekem most a negyedik hely jutott. Szerintem jó pálya volt, persze jó lett volna dobogóra állni, de nem hiszem, hogy egy negyedik hellyel elégedetlennek kellene lennem” – összegzett Lucz Anna.
A kenus Korisánszky Dávid – óriás második száz métert produkálva – ötödikként rúgta be magát férfi C-1 200 méteren. „Abból a hat kétszáz méterből, amit a vb-n és az Eb-n mentem, ez a döntő volt a legjobb. Látom, hogy 30 és 80 méter között kell fejlődnöm, viszont a második száz méterem szerintem egyedülálló a mezőnyben és ennek nagyon örülök” – nyilatkozta a hősiesen küzdő sportoló.
A Balaska Márk, Csizmadia Kolos-páros a hetedik helyen futott be férfi K-2 200 méteren.”Rutinos vagyok kétszáz párosban, odatettük magunkat Magyarországért, kiálltunk tiszta szívvel, de ez egy ilyen verseny, van, hogy sikerül, van, hogy nem.” – értékelt Balaska Márk a döntő után.Csizmadia Kolos: „Nem titok, hogy az ötszáz négyes nagyon sokat kivett belőlem, teljesen elkészültem az erőmmel az utolsó ötven méterre. Örülök, hogy így meg tudtuk csinálni ezt a kétszázas pályát, bár a végére nagyon elfáradtunk.” – tette hozzá Csizmadia Kolos.
Még a nap első A-döntőjében, férfi kenu egyes ezer méteren Adolf Balázsért szoríthattunk. A fiatal kenus a nyolcadik helyen végzett.”A helyezéssel nem vagyok elégedett, de azzal igen, hogy maximális pályát tudtam menni. Ezzel a formával ez egy vállalható teljesítmény volt, és bizakodó vagyok a jövőre nézve, hogy visszahozom a formámat, sőt, még javítok is rajta, és akkor jövőre kő kövön nem marad” – mondta a kenus.
Később C-1 5000 méteren adott ízelítőt abból, amiről beszélt. A magyar kenus a várakozásoknak megfelelően ismét óriási csatát vívott háromszoros olimpiai bajnok Sebastian Brendellel, amelyből ezúttal a német került ki győztesen, Balázs pedig másodikként zárt.
A befutó után közvetlenül bejelentették, hogy félbeszakítják a versenyt, a heves eső pedig néhány perc múlva meg is érkezett. Később a szervezők közölték, hogy a maradék három 5000 méteres számot (férfi és női K-1, női C-1) vasárnapra halasztják. |