Kezdőlap Zenei élet Palotai Csaba – Simon Drappier – Steve Argüelles: Sunako

Palotai Csaba – Simon Drappier – Steve Argüelles: Sunako

Palotai Csaba, Steve Argüelles és Simon Drappier triója a Japán lányok a kikötőnél című némafilm élőzenével kísért vetítésére alakult meg. A három zenész úgy döntött, Sunako név alatt folytatja a közös munkát. A Sunako a sivatagi blues színeit, a funk-rockot, a táncos karaktereket és a meg-megcsillanó virtuozitást egyesíti.

Palotaï Csaba új zenekara funk-trance beütésű albummal debütál, amely mintha a Khruangbin világát ültetné át a jazz nyelvére, egyúttal összegzi a jazzgitáros által eddig bejárt zenei utat.
A muzsikus zenei kalandozásainak ez a hetedik epizódja a BMC Records gondozásában, egyúttal pedig a harmadik album, amely Palotaï és Steve Argüelles intenzív együttműködéséről tanúskodik.

A Franciaországban élő magyar gitáros első együttese, a több mint 20 éve alapított Grupa Palotaï vérbeli jazz-zenekar volt, amelyben az akkor még pályakezdő Thomas de Pourquery (a Supersonic és a Drôles de Dames zenekarok vezetője) is játszott.

A kvintettel töltött hosszú évek után más zenei világokba ásta bele magát, ami alapjaiban meghatározta a jazzhez való visszakanyarodását is. A legpuritánabb és egyben legszokatlanabb módon vette fel a fonalat a kiadó katalógusának egyik gyöngyszemével, a Deserter (2016) című szólóalbummal, majd következett a BMC Records történetének legtöbbször lejátszott trackjét is tartalmazó Antiquity (2019), a Bartókra reflektáló népzenei-kamarazenei kitérő, a Cabane Perchée (2021), most pedig a sivatagi blues színeit, a funk-rockot, a táncos karaktereket és a meg-megcsillanó virtuozitást egyesítő Sunako.

A sivatagi blues megidézése és a táncos hangulat jellemzi a Khruangbint is, de a Sunako („a homok gyermeke”) további hasonlóságokat mutat a texasi pszichedelikus funk-rock trióval: a felállást két gitár és egy dob alkotja, és kiemelt szerep jut a gitárszólóknak. Palotai folyamatosan megújuló játékának érdes líraisága ezen a lemezen Steve Argüelles szinte minimalista törzsi dobjátékával és 180 fokos látásmódjával társul, utóbbi preparált omnichord szintetizátort, vocodert és saját szövegeket is használ.

A tapasztalt duóhoz új tagként csatlakozik Simon Drappier, aki párhuzamos univerzumokban arpeggionén és nagybőgőn játszik, és hihetetlen könnyedséggel tudja váltogatni ezeket a zenei világokat.