Összesen hat számban rendeztek döntőt május elsején a szolnoki válogató második napján. Női K-2 500 méteren a legnagyobb figyelem az idei versenyszezonban visszatérő Kozák Danutára szegeződött, aki Csipes Tamarával ült össze. A páros magabiztosan nyerte a döntőt, jövő héten a még hiányzó két női kajakos kvótáért a Csikós Zsóka, Kőhalmi Emese alkotta egység szállhat harcba. Meglepetés született azonban ugyanebben a számban a férfiaknál: Kurucz Levente és Opavszky Márk egy nagyon erős mezőnyben szerezte meg az első helyet. A férfi C-2 500 méteren az Adolf Balázs, Hajdu Jonatán duó rajt-cél győzelmet aratott. Pár órával később a válogató szerda délutáni programjának egyik legjobban várt versenyét simán nyerte a Kozák Danuta, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra, Hadvina Dóra alkotta egység. A jövő heti pótkvalifikációs verseny szempontjából is fontos női C-1 200 méteres döntőt Takács Kincső, míg férfi K-1 200 méteren nem mindennapi befutónak lehettünk szemtanúi: Birkás Balázs és Kurucz Levente holtversenyben nyerte meg a döntőt.
Magabiztos győzelemmel rajtolt az előfutamban a Kozák Danuta, Csipes Tamara párosa K-2 500 méteren, majd formájukat a döntőre is át tudták menteni. Danután egyáltalán nem látszott, hogy az elmúlt két szezonban nem versenyzett, Tamarával tökéletes összhangban a nyolcas pályáról rajtolva nyerték a finálét. A második helyen Gazsó Alida Dóra és Fojt Sára egysége ért be, de mivel az előbb említett két páros közül volt egy-egy olyan tag, aki már szerzett olimpiai indulási jogot, így a harmadik helyezett Csikós Zsóka, Kőhalmi Emese indulhat jövő héten a szegedi pótkvalifikációs versenyen, hogy megszerezze a még hiányzó két női kajakos kvótát. Már előfutamok alapján lehetett sejteni, hogy lehet meglepetés a férfi K-2 500 méter döntőjében és a gyanú végül beigazolódott: a Kurucz Levente, Opavszky Márk egység nagyot rajtolva rögtön az élre át, és onnan már nem is néztek hátra, fantasztikus versenyzéssel győztek. Mögöttük másodikként a Nádas Bence, Tótka Sándor duó végzett, így ez a két egység harcolta ki a jövő heti világkupán való szereplést. A dobogó harmadik fokára Noé Zsombor és Varga Ádám állhatott fel.
„Nyilván nem szándékosan de ki-, kinéztem a szemem sarkából, hogy nagyon jól elkaptuk a rajtot – emelte ki Kurucz Levente. – Csak azon kaptam magam, hogy az utolsó kétszáz, majd száz méteren is maradt még bennünk és végig tudtuk nyomni.”
Opavszky Márk elmondása szerint a világkupáig még arra kell helyezni a hangsúlyt, hogy még egységesebbek legyenek a hajóban és ne csak megtartani, hanem erősíteni tudják a jelenlegi formájukat.
A kora délután harmadik felnőtt döntőjében, férfi C-2 500 méteren az Adolf Balázs, Hajdu Jonatán páros bizonyult a legjobbnak, óriási fölénnyel, több mint egy hajónyi előnnyel győztek a Fejes Dániel, Kollár Kristóf duó előtt. A dobogó legalsó fokára a fiatal Molnár Csanád, Juhász István kettőse állhatott fel, míg nagy meglepetésre a kvótát tavaly megszerző Korisánszky Dávid, Fekete Ádám kettős csak a negyedik helyen zárt.
A páros elmondta, hogy az előfutamban kialakított előnyük még nem vetítte előre azt, hogy a döntőben is ilyen jól fognak teljesíteni. Adolf Balázs kiemelte: „az előfutamot bemelegítésősre vettük miután jól sikerült a rajt, Dzsonival is azt beszéltük, hogy maradt bennünk tartalék”. Akkora tartalék maradt az egységben, hogy végül könnyű győzelmet arathattak a döntőben.
„A felkészülésünk jól sikerült, de még van mit csiszolnunk. Nem volt negatív tapasztalat egyikünkben sem és reméljük ez a lendület sokáig kitart” – zárta értékelését Jonatán.
Kozák Danuta és Csipes Tamara duója már K-2 500 méteren is megmutatta, hogy remek formában érkeztek Szolnokra, ezt pedig Gazsó Dorkával és Hadvina Dórával kiegészülve K-4 500 méteren is megerősítették, hatalmas előnnyel tudtak nyerni. A kvartett a rajttól kezdve jól működött, mert bár a végül másodikként beérő Kiskó Réka, Rugonfalvi-Kiss Janka, Kőhalmi Emese, Csikós Zsóka egysége szintén kiváló startot vett, Danutáék egy hajónyi előnnyel szerezték meg a győzelmet. A harmadik helyen a Pólai Petra, Nemes Réka, Dráviczki Dóra, Ujfalvi Laura alkotta hajó zárt.
„Jó pályákat mentünk, meg vagyok vele elégedve – kezdte az értékelést Kozák Danuta. – Remélem majd még tudunk jobban is menni.”
„Az előfutam nem esett jól, nagyon-nagyon elsőpályás volt. De a döntő előtt már vízre szálltunk, ott már jobban tudtunk menni. Ez ki is jött a pályán, sokkal magabiztosabbak voltunk” – emelte ki Csipes Tamara.
Magabiztosan nyilatkozott a győzelemről Gazsó Dorka, aki kiemelte: „várható volt a győzelem, hiszen elég nagy nevekkel vagyok egy négyesben. Csak az volt a kérdés, hogy mennyivel nyerünk.”
„Nagyon jó volt első pályának, jól éreztem magamat a lányokkal újra egy hajóban” – mondta Hadvina Dóra.
Kvótáért fog majd küzdeni Szegeden női C-1 200 méteren Takács Kincső, miután nagyot hajrával győzött a válogatón, megelőzve Horányi Dórát és Kiss Ágnest. Világbajnok kenusunk kiemelte, hogy: „jól sikerült a felkészülésem, azonban elvárhatónak nem mondanám ezt az első helyet. Idén sokat készültem a kenus lányokkal, nagyon jó meccseket mentünk minden edzésen, ezért fel voltam rá készülve, hogy szoros lesz a verseny.
Kincső az értékelés végén kiemelte, hogy még nem akart addig nyomást helyezni magára, amíg nem volt biztos, hogy ő mehet majd kvótáért Szegeden, minden nap csak az aktuális futamaira figyel.
Két aranyérmet kellett kiosztani a férfi K-1 200 méter eredményhirdetésénél, hiszen bár Birkás Balázs sokáig meggyőző előnnyel vezette a futamot, végül óriási hajrával sikerült az utolsó métereken Kurucz Leventének beérnie őt. A stopper végül mindkét kajakosunknál ugyanabban az századmásodpercben állt meg, így holtverseny alakult ki. A dobogó legalsó fokára Tamás Gergő fért fel.
„Igen fura érzés, mert egyben örülök is neki, de nem gondoltam volna soha, hogy a dobogó azonos fokára fogunk felállni Balázzsal – mondta el Kurucz Levente, majd Birkás Balázs vette át a szót, aki megdicsérte a fiatal kajakost. – Nagyon büszke vagyok rá, nagyon örülök, hogy vele oszthatom meg a dobogót. Nem tudtam figyelni, hogy merre jár, próbáltam a saját pályámat csinálni. Ezek még az első versenyek, ezért örülök, hogy sikerült egy ilyen győzelmet összehozni.”
Az említett futamok egyaránt visszanézhetők YouTube csatornákon.