Budapest, 2024. július 29. – Virágzik egy szubkultúra a nyolcadik kerület szívében, ahol egészen új
értelmet adnak a közösségépítés fogalmának. A Turbina három éve üzemel, és tevékenysége
egyszerre meríti ki egy kulturális tér és egy underground szórakozóhely fogalmát, amivel mára egy
teljesen új szolgáltatási formát hoztak létre.
2021 októberében nyitott meg a Turbina Kulturális Központ a nyolcadik kerületi Vajdahunyad
utcában, ami mára már csak Turbina néven hivatkozik magára. Az 1300 négyzetméteres komplexum
egy olyan összművészeti és közösségi tér, ahol a techno, elektronikus tánczene és élőzene mellett
olyan programok is megférnek, mint a színházi előadások, kreatív workshopok, kézműves vásárok,
kerekasztal-beszélgetések, kiállítások, vagy éppen gyerekfoglalkozások.
,,A Turbina egyike azon kevés hazai művészeti központoknak, melyek teljesen önerőből működnek.
Létrehozásakor szerettünk volna egy olyan hiánypótló, nyitott és befogadó teret alkotni, ahol minden
művészeti ág képviselteti magát a nap minden szakában. Az éjszakai órákat pedig a szívügyünknek,
az underground zenének terveztük szentelni. Kiemelt célunk a hazai elektronikus és élőzenei színtér
fejlesztése és a szubkultúrák különböző vetületeinek gondozása is” – nyilatkozta Manek Gábor, a
Turbina társalapítója.
A szakember elmondta, hogy nehéz napjait éli a hazai zeneipar, épp ezért a ház egyik missziója a
koncertkultúra életben tartása. Gyakran egy héten akár 9-10 zenekar is megfordul a komplexum
valamelyik termében, a traptől egészen a metálig szinte minden műfajban. Emellett sokan a
klubéletéről ismerik a helyet, a nyitás óta Budapest egyik legnagyobb szórakozóhelyévé nőtte ki
magát. A Turbina három év alatt a hazai techno színtér megkerülhetetlen központjává vált, hétről-
hétre csábítják ide a műfaj legismertebb képviselőit a világ minden pontjáról.
A zene mellett a kortárs művészetek is kiemelt helyet kapnak a házban. Rendszeresen tartanak
színházi előadásokat és teret adnak feltörekvő, vagy éppen már széles körben elismert rendezőknek.
Galériájukban olyan fotókiállítások is megfordultak már, melyek a háború aspektusait, vagy éppen a
zenei szubkultúrák világát jelenítették meg képeikben. Fontosnak tartják a társadalmi párbeszédet, hogy olyan gondolatébresztő témákat boncolgassanak, melyek inspirálnak és provokálnak.
Szeptemberben egy új eseménysorozatot indítanak, mely a német animációs stúdió, a Kurzgesagt
oktatási tartalmait dolgozza fel. Az első vitát szeptember 25-én rendezik meg, ahol az élet kezdetéről,
végéről és értelméről fejti ki álláspontját egy rabbi, egy pap és egy buddhista lelkész. A három vallást
dr. Verő Tamás, a Frankel Zsidó Közösség rabbija, Meláth Attila, a Váci Baptista Gyülekezet
lelkipásztora és Cser Zoltán, A Tan Kapuja Buddhista Egyház Igazgatója, valamint A Tan Kapuja
Buddhista Főiskola tanára képviseli. A vitának fontos része az interaktivitás, így a végén a résztvevők
is bekapcsolódhatnak majd a párbeszédbe.
A Turbina Kulturális Központról
A 2021-ben megnyitott Turbina Kulturális Központ egy olyan művészeti- és közösségi tér, aminek célja az underground zenei
szubkultúra és a kortárs művészetek reprezentálása és fejlesztése. A háztömb 1300 négyzetmétere helyet ad többek között
a képzőművészet, irodalom, zene, film- és színházművészet hazai és nemzetközi képviselőinek, emellett rendszeresen
tartanak vállalati rendezvényeket, workshopokat, vásárokat és egész napos családi programokat is.