A BMC Records új megjelenésén a lengyel jazz kultikus sztárja: Marcin Masecki zongorista trióban és szólóban is megfesti portréját a jazztörténet egyik legnagyszerűbb különcéről: Thelonious Monkról.
A lengyel jazz kultikus sztárja, Marcin Masecki zongorista sportot űz abból, hogy bármilyen zenei irányzathoz is nyúl, soha nem azt teszi vele, amire az ember számítana. Több mint egy évtized meglepetés-láncolata után most egy olyan albummal rukkolt elő, amely talán a leginkább közelít a hagyományos jazzlemezek világához: trióban és szólóban is megfesti saját portréját a jazztörténet egyik legnagyszerűbb különcéről, Thelonious Monkról.
Monk a jazz történetének egyik legönfejűbb művésze, akivel élete utolsó évtizedeiben John Coltrane és Sonny Rollins járt stúdiózni, és szerzeményei a jazz-zenészek repertoárjának szerves részévé váltak.
Masecki számára most érkezett el az ideje, hogy munkásságában igazán elmélyedjen – monki módon, hiszen a darabokat nem hagyományos zongoratrióval vette lemezre, hanem két szemtelenül fiatal pályatársa: Eldar Tsalikov altszaxofonos-klarinétos, illetve Jan Pieniążek dobos társaságában. A felvétel meghatározott setlist nélkül készült, a zenészek a stúdiómunka során választották ki az albumra került nyolc szerzeményt, amelyeket Masecki még három szólózongora-darabbal is megtoldott.
Marcin Masecki tizenévesen, klasszikus zenei tanulmányai alatt találkozott először Thelonious Monk zenéjével. „A zeneiskolában mindenki azt mondta nekem akkoriban, hogy ez a fickó képtelenség, egyetlen hangot sem tud eltalálni a zongorán. De az, amit hallottam, mélyen megérintett. Klasszikus zongoristaként gyakran érzi kötelességének az ember, hogy lírikusan és poétikusan játsszon. Monk viszont ütőhangszernek tekintette a zongorát” – emlékezett vissza Masecki, aki éppen Monk halála évében, 1982-ben született.
Thelonious Monk a jazz történetének egyik legönfejűbb művésze, aki mások elvárásaira fittyet hányva, sztenderdek vagy technikailag virtuóz darabok játszása helyett a bebop egy merőben eltérő, befelé forduló ágát teremtette meg. A méltó elismerésre sokáig kellett várnia, de élete utolsó évtizedeiben John Coltrane és Sonny Rollins járt vele stúdiózni, és szerzeményei a jazz-zenészek repertoárjának szerves részévé váltak.
„Monk volt az, aki megmutatta nekem, hogy kövessem a saját hangomat, anélkül, hogy arra figyelnék, amit technikailag követelnek tőlem. Nála minden kizárólag az érzésről szólt.” – foglalta össze a zongorista.
Több mint egy évtizedes, szünet nélküli tevékenysége során Masecki valamennyi projektjével a tág értelemben vett zenének egy-egy jól körülhatárolható területét célozta meg, hogy valami feltűnően szokatlant alkosson belőlük. Bolero Y Mas című szólózongora-programjában klasszikus és jazz- zongorista szűrőin eresztett át latin dalokat, Piotr Orzechowskival két elektromos zongorán gondolták újra Bachot, első, Pofesjonalizm nevű jazz-zenekarával pedig Chopin darabjait dolgozták fel. Bob és John című albumain pianínóval felszerelkezve merészkedett a lo-fi birodalmába, míg Mozart hírhedt tréfás-trágár kánonját kortárs kamarazenei darabként két zongorára és rézfúvósokra hangszerelte meg.
Előző BMC Records-albumán (Ragtime, 2018) Jerzy Rogiewicz dobossal duóban tartott görbe tükröt a ragtime műfaja elé. Önfejűségükön és különc kísérleteiken túl íme egy újabb kapcsolódási pont Masecki és Monk között: a ragtime volt az első zenei jelenség, amely még gyerekként a jazz felé terelte Masecki érdeklődését, és a fiatal Monk is annak improvizációs kiterjesztéséből, a stride-hagyományból nőtt ki.
