Dunafalva folyóparti strandot fejlesztene
Dunafalva, ez a mindössze 900 fő körüli lélekszámú község Bács-Kiskun megye délnyugati csücskében, a Duna bal partján bújik meg, a Mohácsi- szigeten. A Baranya megyéből 1996-ban átsorolt település nemcsak történelmével, hanem közösségi életével és tudatos fejlesztéseivel is figyelmet érdemel. Polgármestere, Arató Béla szerint Dunafalva legfőbb értéke a természet közelsége, a közbiztonság, és az itt élők elkötelezettsége.
„Ez egy nagyon nyugodt, élhető település. Zsákfalu vagyunk, tehát nincs átmenő forgalom, nincs nyüzsgés. Itt nincsenek lopások, közbiztonsági problémák. Ilyen szempontból egyre értékesebb” – mondta a polgármester.
A legnagyobb horderejű beruházás egy frissen átadott útszakasz volt, amely Baracska felől a faluba vezet. A teljes, 1,3 kilométeres útfelújítás a Magyar Falu Program keretében, 100 millió forintból valósult meg, és a közelmúltban adták át. „A teljes, 12 kilométeres bejövő útszakasz utolsó szakasza újult meg – így most már teljes az útvonal a kompkikötőig” – emelte ki Arató Béla.
Az oktatási intézmények is megújultak: a TOP Plusz pályázat révén 101,5 millió forintos támogatással energetikai szempontból korszerűsítették az iskola és az óvoda épületeit. Sor került nyílászárócserére, szigetelésre, külső vakolásra és padlásszigetelésre.
A kulturális élet színtereként szolgáló Népház is megújult. Egy LEADER-pályázatból 9,47 millió forintból napelemes és hűtő-fűtő rendszerrel szerelték fel az épületet, ezzel biztosítva a hosszú távú fenntartható működést.
Dunafalva különlegessége, hogy kompjárat köti össze a Duna túloldalán lévő Dunaszekcsővel. A komp működtetésére és karbantartására 2023-ban és 2024-ben összesen több mint 45 millió forintnyi támogatást kapott az önkormányzat különféle forrásokból, ezzel biztosítva a falubeliek és a turisták számára is a megbízható átkelést.
Mivel Dunafalván nincs nagy ipari létesítmény, a polgármester a turizmusban látja a falu jövőjét. „Van egy nagyon szép strandszakaszunk a Dunánál, amit szeretnénk, ha önkormányzati tulajdonba kerülne, így pályázni tudnánk a fejlesztésére. Sok környékbeli lakónak van itt víkendháza, de a lehetőségek még nincsenek kiaknázva.”
Emellett egy régi önkormányzati épület turisztikai célú hasznosítását is tervezik. „Szeretnénk pályázni ennek az épületnek a felújítására, és zarándokszállássá vagy turistaházzá alakítani. Ez munkahelyet teremtene és segítené a turizmus fejlődését is” – hangsúlyozta a polgármester.
Dunafalva kis mérete ellenére élénk kulturális élettel büszkélkedhet. Működik amatőr színjátszó csoport, gyógytorna klub és gyermek néptánccsoport is.
„A színjátszók évente három előadással készülnek, a néptáncosok pedig zömében általános iskolás fiatalokból állnak. Ez örömmel tölt el, mert látszik, hogy van utánpótlás és érdeklődés” – fogalmazott Arató Béla.
Az egyik legkedveltebb rendezvény a „Fut a falu” nevű esemény, amelyet március 15-én tartanak. Az 1848 méteres távot minden korosztály teljesíti – ki futva, ki sétálva –, így emlékezve az 1848-as forradalomra. „Legutóbb 106 résztvevője volt az eseménynek. Óvodástól a legidősebb lakóig rengetegen ott voltunk” – emlékezett vissza büszkén a polgármester. A közösség életét színesíti az éves falunap, a szüreti mulatság, az adventi vásár és más kulturális programok is.
Dunafalva példája jól mutatja, hogy egy kis falu is képes tudatos fejlesztésekkel, közösségi összefogással és értékalapú jövőképpel élhetőbbé, vonzóbbá válni – miközben megőrzi csendes, biztonságos, természetközeli jellegét.

