„Lehetséges lesz, hogy ki tudjuk játszani a halált!”-
Kecskeméten először az SOS- Gyermekfaluban került megrendezésre a TEVAgy a Hős! elnevezésű kampány, ami egy új, újraélesztést oktató program Magyarországon. A TEVA Gyógyszergyár Zrt. által támogatott kampánynak köszönhetően szombaton 27 általános- és középiskolás korú fiatal tanulta meg, hogyan képesek azonnal segíteni a hirtelen szívleállást szenvedett társaikon.
Magyarországon a hirtelen szívhalál a vezető halálok, amelynek következtében évente 25 000 ember hal meg. Pedig a betegek jelentős része megmenthető lenne, ha a környezetükben valaki ismerné, és bátran alkalmazná is az életmentő szívmasszázs technikáját a mentők kiérkezéséig. Sajnos Magyarországon 1 000 emberből 17-en tudnak csak újraéleszteni (az egészségügyi dolgozókkal együtt), de az azonnali segítségnyújtás technikája megtanulható!
A 2014 áprilisában indult kampány keretében Mészáros Zalán mentőtiszt és Klupács Péter mentő- technikus egy olyan új módszert találtak ki és oktatnak, amellyel minden korosztály számára könnyen elsajátíthatóak az életfontosságú ismeretek, és még szájon át sem kell lélegeztetni hozzá a beteget.
Tehát célszerű már gyermekkorban felhívni a figyelmet a segítségnyújtás fontosságára, mert a gyermekeket sem lehet megvédeni ezektől a helyzetektől, de időben fel lehet őket készíteni rájuk. (Öt éves kortól oktatható a program kisgyermekeknek is.) Ezért Kecskeméten is elsőként a gyermekek körében mutatkozott be az Arteregó Kommunikációs Ügynökség által gondozott kampány. Az SOS- Gyermekfalu fiataljai egy 30 perces, játékos körülmények között zajló oktatáson vettek részt. Az előadás elejét az oktató egy rövid, de lényegre törő mondattal kezdte, ami a technika ismeretének fontosságára utalt:
„Lehetséges lesz, hogy ki tudjuk játszani a halált!”– mondta Klupács Péter.
Ezt követően pedig ritmusos zenére bemutatták, majd meg is tanították a helyes szívmasszázs módszerét a gyermekeknek, amellyel tulajdonképpen az agysejteket tudják életben tartani, amíg a mentő ki nem érkezik. Időt kell nyerni, ezért a segítségnyújtónak nem az az elsődleges feladata, hogy mentőt hívjon. A módszer újdonsága, hogy a fiatalok gumilabdákon tanulták meg a szívmasszázs helyes ritmusát, mélységét. Klupács Péter arról is beszélt a gyermekeknek, hogy az agyunk 4 percig bírja oxigén nélkül, a negyedik percben elhalnak az agysejtjeink, ezért kell gyorsan cselekednünk 4 percen belül.
A Prizma- díjas programot a fiatalok nagy érdeklődéssel és lelkesedéssel fogadták, az oktatás közben pedig a legfontosabb kérdés is elhangzott:
„Mi történik, ha nem sikerül?”– kérdezte egy kislány.
A kérdésre adott válaszból a program egyik célkitűzése is jól érzékelhető:
„Inkább az legyen, hogy csinálok valamit és nem sikerül, mint az legyen, hogy nem csináltam semmit… Mert létezik egy olyan, hogy lelkiismeret.”– válaszolta Klupács Péter.
Az előadás végén szuperhősös matricákat és egy – az életfontosságú ismereteket tartalmazó – képregényt is kaptak a gyermekek.
Az országos kampány keretében az oktatók óvodákban, iskolákban és munkahelyeken is tartanak előadást. A kampány fő célja, hogy iskolákban, tornaórák keretei között oktathassák a fiatalokat a helyes újraélesztés módszerére. Azért, hogy az azonnali segítségnyújtás hiánya miatt ne haljon meg naponta 70 ember.
Részletek a programról: www.tevagyahos.hu
Az SOS Gyermekfalvakról
Ma több mint 20 ezer gyermek nem a vér szerinti szüleivel él. Az SOS Gyermekfalvak közel 400 gyereknek ad családot nevelőszülő hálózatán és gyermekfalvain keresztül. A gyermekfalvak sajátossága, hogy a nevelőszülőknél a gyerekek testvéreikkel együtt maradva, családként nőhetnek fel. A kecskeméti SOS Gyermekfaluban közel 200 gyermek nevelkedik.
Írta: Puskás Anna
További képek:
https://www.facebook.com/marta.zimacsek/posts/10206832072894649