Farkas Antal Jama és Walter Gábor nemrégiben elhunyt művészek tiszteletére kiállítás nyílt a volt Liberté Kávéház épületében március 24-én, amely csak rövid ideig, mindössze nyolc napig lesz látogatható.
A kiállítás megnyitója magában foglalt egy megemlékezést is, melyben többen is beszéltek a két alkotó életéről, felelevenítve egy-egy szép emléket, amelyet együtt éltek át. A köszöntőbeszédet Mák Kornél alpolgármester mondta, a megnyitót pedig Zombor Gábor országgyűlési képviselő tartotta, aki jó barátságot ápolt a fiatalon elhunyt alkotókkal. Jama és Walter Gábor életéről Szappanos István, egykori oktatójuk mesélt a látogatóknak, elidőzve egy-egy szép emléken, amelyet közösen éltek át. Az emlékkiállítás megnyitóján jelen volt még Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere is.