Gyakorlati megoldások egy új kiállításon, a Hulladék Akadémián
A hulladék az a téma, ami mindenkit érint és mindenkinek megvan róla a saját, határozott véleménye. Mégis naponta hozunk vásárlásainkkal olyan döntéseket, amelyek eredményeképpen púpos lesz otthon a kuka. A Hulladék Akadémia arra vállalkozik, hogy megtanítson bennünket a hulladék csökkentésére és ezáltal javuljon hazánk ökológiai lábnyoma. A nagyszabású környezetvédelmi kiállítás és kampány játékos és interaktív formában ad tippeket, valamint megoldásokat kínál a látogatók részére. A tárlat április 8-ig látogatható Kecskeméten, az Ifjúsági Otthonban.
Számos közvélemény kutatás készült már a témában, melyek rámutatnak a kényes pontra: az emberek nagy része úgy tartja magáról, hogy szelektíven gyűjt és környezettudatos. Amikor azonban a dolgok mélyére nézünk, kiderül, hogy kevés gyakorlati alkalomból általánosítunk, és korántsem napi szintű rutinként szelektálunk. Az adatok azt mutatják, hogy a hulladékok 17%-a kerül szelektív gyűjtőbe, majd újrahasznosításra és 67%-a pedig hulladéklerakóra jut, ahonnan nincs visszaút. Pedig évről-évre több lehetőségünk van hulladékaink megfelelő elhelyezésére, hiszen elindult a házhoz menő gyűjtés, várnak bennünket a hulladékudvarok, és épülnek az újrahasználati központok, az úgynevezett reuse centerek.
„Kecskeméten 2011 óta gyűjtjük szelektíven a hulladékot. A városban párhuzamosan működik a gyűjtőszigetes és a házhoz menő gyűjtés. A lakosság egyre jobban kiveszi a részét az újrahasznosításban. Míg 2015-ben 1700 tonna szelektív hulladék került begyűjtésre, addig az idei évben már több mint 2000 tonna került válogatásra. Bízunk benne, hogy ez a kedvező tendencia a jövőben is folytatódni fog.” – tájékoztatta a résztvevőket a kiállítás megnyitóján Balogh Péter, a Kecskeméti Városgazdasági Nonprofit Kft. hulladékgazdálkodási részlegvezetője
„Nemcsak a háztartásokban, hanem az intézményeknél és cégeknél is komoly fejlődési potenciál van a keletkező hulladék szelektálásában. Az intézményeket ma már komoly hulladékmarketing tanácsadás is támogatja, mi is nyújtunk ilyen szolgáltatásokat, amelynek keretében komplex felmérés és cselekvési terv készül a zöldülni kívánó intézményeknél, vállalkozásoknál.” – tette hozzá Hankó Gergely az ÖKO-Pack Kft. PR és marketing vezetője
A kiállításon történeti áttekintést láthatunk, megismerkedhetünk az emberiség és a hulladék történelmével, megtudhatjuk, hol vannak hazánkban is úszó szemétszigetek, kipróbálhatjuk milyen egy szelektív hulladék-válogatósoron dolgozni, és elcserélhetjük kanapénkat, elajándékozhatjuk felesleges tárgyainkat is. Újragondolt installációk, játékok és infografikák színesítik az élményt, amelyet szakmai tárlatvezetés tesz teljes egésszé.
„A legjobb hulladék, ami nem is keletkezik!” – hívja fel a figyelmünket a tárlaton az Ökokakas, ami az Akadémia házigazdájaként mindig jó tanácsokkal lát el minket. Most is igaza van, mert tényleg az a legjobb megoldás, ha egyszerűen csak kevesebb csomagolt terméket vásárolunk, s mindemellett még komposztálunk is! Ezzel és ügyes szelektálással egyharmadára csökkenthetnénk az otthoni hulladék mennyiségét. De hogyan komposztáljunk a hatodik emeleten és hogyan csökkentsük a csomagolóanyagok mennyiségét? A Hulladék Akadémián ezekre a kérdésekre is választ kapunk, hogy ezután bölcsebben sáfárkodjunk értékeinkkel.
Az ingyenes kiállítás Kecskeméten az Ifjúsági Otthon Tükörtermében várja az érdeklődőket április 8-ig. A tárlat április végéig még Pécsen lesz megtekinthető az ÖKO-Pack Kft. szervezésében, a Földművelésügyi Minisztérium fenntartásában működő OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság támogatásával.
A programhoz kapcsolódó animációs kisfilm:
https://www.youtube.com/watch?v=ErPvDomIUZE&feature=youtu.be
További információ:
Hankó Gergely, ÖKO-Pack Kft., PR és marketing vezető, projektvezető, 06 70 249 61 13, [email protected]
Dóra Szilvia, sajtókapcsolatok, 06 20 9 454 808, [email protected]
Fotók:
http://hulladek.eu/galeria/foto
A vándorkiállítás
A februári budapesti debütálás után az Akadémia a következő helyszíneken látogatható: Hajdúnánás, Debrecen, Zalaegerszeg, Kecskemét, Pécs. Az Akadémia megtekintése kb. 45-50 percet vesz igénybe, melyen ingyenes szakmai tárlatvezetést biztosítunk. Hívjuk és várjuk oktatási intézmények oktatóit, diákjait az Akadémia megtekintésére!
Részletek és csoportok jelentkezése a honlapon: www.hulladek.eu
Országos szemléletformáló kampány
A Hulladék Akadémia célja, hogy minél több emberhez eljuttassa a környezettudatosság elméleti és gyakorlati lépéseit, s ezáltal csökkentsük hazánk ökológiai lábnyomát.
A Hulladék Akadémia “tananyagában” szerepel egy rövid animációs film, oktatóanyag, számos szemléltető és kommunikációs eszköz, interjú és publikáció.
Az ÖKO-Pack Kft. több ezer fős holdudvara, “zöldgalléros” klubja remélhetőleg ezáltal is tovább bővül a jövőben, s még több embert tud gyakorlati tettekre mozgósítani, például a PET Kupa tiszai akcióihoz, a Paraszt-Wellness kalákaprogramokra és a többi országos eseményre.
Sok lelkes, környezetére igényes fiatal társunk így, ezekben a munkaformákban talált rá hivatására és munkahelyére, ezzel is a hazai „zöldállományt” és szakembergárdát bővítve.
Bánjunk bölcsebben erőforrásainkkal, értékeinkkel, mert a pazarlás kora lejárt!
Szó szerint kezünkben a döntés: kidobjuk vagy körforgásban tartjuk?
A kiállítás készítői
ÖKO-Pack Kft., Valyo Egyesület, Cellux Csoport, www.okopack.hu
Támogató
OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság, www.szelektalok.hu