Sok fiatal álmodozik arról, hogy zenekart alapít, és turnék sorozatával beutazhatja a világot – azonban a lehetőség, hogy valóra váltsák álmaikat, csak keveseknek adatik meg. Sokévnyi kemény munka, kitartás és persze tehetség szükségeltetik ahhoz, hogy egy banda szélesebb körben ismertté váljon és befusson. Ezen az úton indult el a kecskeméti instrumentális, poszt rock műfajban alkotó Fleet goes North nevű zenekar, melynek tagjaival volt szerencsénk interjút készíteni a banda második születésnapját megünneplő koncert után.
Honnan jött az ötlet, hogy a poszt rock stílust válasszátok?
Több oka is volt annak, hogy erre a műfajra esett a voksunk. Egyrészt ez a stílus a banda minden egyes tagjához közel áll bizonyos szempontból, másrészt pedig a poszt rock egy olyan hatalmas kifejezőképességgel bíró zene, ami Magyarországon, és tulajdonképpen az egész világon is ritkának számít. Nem könnyűzene, de nem is a hagyományos értelemben vett komolyzene – valahol a kettő között lehetne elhelyezni.
Hogyan történt a banda megalakulása? A kezdetektől fogva komolyan gondoltátok, vagy, csak mint annyi fiatal, el akartátok tölteni valahol a délutánjaitokat?
Az első pillanatoktól kezdve komolyan vettük a zenélést. Tekintve, hogy az együttes néhány tagja játszott már korábban zenekarokban, amelyek vagy feloszlottak, vagy csak szimplán átrendeződtek a tagok, volt már tapasztalatunk a zenélés nehézségeit illetően. Amikor felvettük az embereket, akkor konkrétan megmondtuk nekik, hogy ez nem egy garázszenekar, hogy nem csak annyi lesz, hogy össze-össze járogatunk, hanem komolyan szeretnénk csinálni. A kezdetektől fogva saját számokat játszunk, nem feldolgozásokat.
Hogyan néz ki egy szám születése?
A számokat nálunk sosem csak egy valaki írja, hanem közös munka gyümölcsei. Általában az szokott történni, hogy valaki kitalál egy alapot, érleli magában, megmutatja a többieknek, aztán folyamatosan mindenki hozzáadja saját magát. Sokszor szokott lenni módosítás a számokban, hogy a banda minden tagja magáévá tudja tenni az egész szólamot.
Mindig ebben a felállásban voltatok, vagy voltak változások?
Ez az ötös fogat eleinte egy nyolcas fogat volt, ami úgy nézett ki, hogy volt három szólógitár, egy basszusgitár, egy dob, egy hegedű, egy billentyű, és egy „fantomtag”, aki a háttérből segített volna azzal, hogy hangosít és keveri a zenét. Ez csupaszodott le idővel a mostani felállásra, ami már az első koncertünktől kezdve működik.
Milyenek voltak az eddigi koncertélmények? Mennyire jellemző a lámpaláz?
Eddig négy koncertünk volt, most lesz az ötödik a Fringe keretén belül. Változó, ki mennyire szokott izgulni, ez személyiségfüggő. A magam nevében beszélve, bennem mindig van egy kis remegés, de amikor már benne vagyunk, és érzem, hogy magával rántott a zene, akkor ez elmúlik. De, mint mondtam, személyiség kérdése. Tamást például nem rázza meg az sem, ha gitárhúr szakad koncert közben, de nem mindenki ilyen. Általában az a jellemző, hogy az első pár percben még nagy az izgalom, de aztán mindenki belejön, és át tudja magát adni a koncertnek.
Hogyan tud érvényesülni egy kezdő zenekar? Mik a nehézségek?
Alapvetően nem tapasztaltunk hatalmas nehézségeket az érvényesülést illetően, de az biztos, hogy a stílusunkból adódóan nehéz feladat egy koncertet összehozni. Gondolok itt arra, hogy a zenénket nem igazán lehet összeegyeztetni egy koncertsorozatban más zenekarokkal, akik nem ebben a stílusban mozognak. A poszt rock tulajdonképpen egy utazás, egy lelki út, és ha elkezdjük a koncertet, akkor mi a legvégéig játszunk, nincsenek szünetek, csak mindenhol átvezetések, folyamatosan megyünk. És ez egy egészen más fajta lelkiállapotot követel meg, mint egy szokványos koncert. Itt az ember leül, elkezdi hallgatni a zenét, és az magával rántja. Próbálunk mindig olyan együttesekkel koncertet csinálni, akik a stílusunkhoz közelebb állnak, és hasonló zenei múlttal rendelkeznek. Viszont az biztos, hogy ez a műfaj elképzelhetetlen lenne, mondjuk egy hard metallal, vagy punkkal, mivel ezek teljesen más élményt hivatottak nyújtani.
Általában milyen korosztályból, milyen stílusú emberek köréből jön a hallgatóság?
Ez nagyon-nagyon változó, mert a poszt rock tipikusan olyan zene, ami minden korosztályt megmozgathat, nemtől, rassztól, társadalmi helyzettől függetlenül… Sok stílusnak megvan a maga jellemző hallgatósága mind korosztályt, mind társadalmi rétegeket tekintve (és ez így van rendben), azonban ez a műfaj a célközönséget tekintve nagyon átfogó.
Vannak olyan zenekarok, akik inspirálnak titeket, akikre példaképként tekintetek?
Természetesen vannak, de mindenkinek más-más igazság szerint. A zenekar tagjai alapvetően különböző stílusokat kedvelnek, a poszt rock egy olyan közös pont, ami összeköt bennünket. Frontemberként elég jól átlátom, hogy ki miben mozog a legotthonosabban. Georgina stílusához leginkább az elszállós, ambient, hullámzó zenék állnak legközelebb, Farkas inkább a keményebb, zúzós, odacsapós vonalat kedveli, Tamás a klasszikus zenéket részesíti előnyben, míg Gergő a klasszikus rockhoz vonzódik leginkább. Nekem személyes kedvencem a This will destroy you nevű zenekar, úgy érzem, hogy ez húz a legjobban, ez az, ami a leginkább én vagyok.
Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?
Pillanatnyilag gyűjtögetünk, mert nagyon szeretnénk már stúdiófelvételeket is készíteni, és más, nagyobb városokban is koncertezni, mint Pest, Eger, Szeged, Győr. De ezen kívül külföldi terveink is vannak, tervezünk majd megejteni egy koncertet Franciaországban, és a legnagyobb célunk pedig egy európai turné lenne. Szeretnénk albumot is készíteni, azonban első körben nagy szükségünk lenne egy jó kis stúdiófelvételre.
Tagok:
Virág ’Avalon’ Gergő (gitár)
Hévizi Farkas (basszusgitár)
Kőrös Tamás (gitár)
Dusnoki Georgina (gitár)
Kovács Gergely (dob)
