Április 22-én a Föld napján ünnepeljük világszerte, minek alkalmából a Hírös Agóra Nonprofit Kft. színes programokat szervezett Kecskemét belvárosában a gyermekek részére.
Több, mint tíz partnerszervezet, többek között a Nemzeti Park és az Ifjúsági Óvoda is segíti munkánkat – mondta el Oláh Edit, ifjúságvezető helyettes, a rendezvény főszervezője. „Idén a hüvelyesek évét ünnepeljük. Ennek a lényege, hogy az emberek hús helyett inkább olyan fehérjedús növényeket fogyasszanak, amelyek ugyanúgy az egészséges táplálkozás részei. A Földet nagyon megterheli a húsfogyasztás, erre hívja programunk fel a figyelmet. Igyekeztünk minél több olyan tevékenységet kitalálni, ami ebben segít, például borsóval és babbal való játékokat. Ezen kívül a Szatyor Egyesület segítségével olyan ételeket is kóstolhatnak, ami hüvelyesekből van, mint például a krémcsíra.”