Kezdőlap Események Questor-ügy is felmerült a napirendi pontok előtt a közgyűlésen

Questor-ügy is felmerült a napirendi pontok előtt a közgyűlésen

Questor- károsultak álltak ki magukért az április 28-án tartott városházi közgyűlésen. Képviselőjük a napirendi pontok előtt kérvényezte felszólalását, aminek a helyet is adtak a résztvevők. Felszólalásában a polgármester asszony közbenjárását és segítségét kérte ügyük rendezéséhez.

A negyvenegy napirendet magába foglaló gyűlésen többek közt szó esett a 7-es és 12D jelű buszok menetrendjének változásáról, a Nyírő József köz nevének megváltoztatásáról is. Megkérdőjelezték a rendőrség állami támogatásának megfelelő célra szánt felhasználását is, melyre a Kecskeméti rendőr-főkapitányság reagált, majd kihangsúlyozta, hogy arra használják a támogatást, amire kapták, és bemutató videójukban prezentálták a telepített térfigyelő kamerák segítségével megoldott bűntényeket, ezzel demonstrálva a 2015. évi eredményes munkájukat.

A közgyűlés módosította a város idei költségvetését, ennek értelmében huszonöt millió forint támogatást kap a Kecskeméti Labdarúgó Club Szolgáltató Kft., annak érdekében, hogy a csapat mielőbb az élvonalba kerülhessen. Továbbá 8 millió forintot szánnak a belvárosi gyalogos közlekedési felületek felújítására és rendezésére.

További képek:

https://www.facebook.com/marta.zimacsek/posts/10207313365526664