A Kecskeméti Katona József Múzeum és a Wojtyla Ház Barátságközpont immár harmadik éve szoros kapcsolatot ápol egymással.
A Ház gondozottjai rendszeresen fölkeresik a tagintézmények tárlatait, ahol szakmai vezetést kapnak minden alkalommal. Ám a muzeológusok is gyakran látogatást tesznek a Barátságközpont előadótermében, hogy vendégként avagy már jó ismerősként megosszák ismereteiket a város és térsége egy-egy izgalmas korszakából. Más alkalommal a legfrissebb tudományos eredményeket teszik közkinccsé,- első kézből. Így történt ez az elmúlt napokban is, amikor Wilhelm Gábor, a Városi Múzeum régészeti beruházásainak felelőse tartott vetített képes előadást „Késő középkori és törökkori emlékek Kecskemét belvárosában” címmel. A korabeli település 15-18. századi lakosságának életmódjára utaló, egyre árnyaltabb képet megrajzolni segítő leletek: pl. a különböző kutak, használati- és dísz edények, helyben és távol Európában készült eszközök vagy a kádár céh eddig ismeretlen mester-kancsója mind segíti egy újra írandó helytörténet fejezeteit.
Farkas P. József igazgató a szavak mellett saját kiadványaikkal köszönte meg a – külső terepről érkezett, majd vissza is induló – régészkutató élmény-óráját. A nagy érdeklődés övezte prezentáció után az öngondoskodó polgártársak és a Ház munkatársai közösen vettek részt a nem sokkal később a Cifrapalotában nyíló kiállítás köszöntő ünnepén.