Lezajlott Kecskeméten az I. Barackpálinka és Borünnep, mely hosszú évtizedek óta páratlan volt a maga minőségében – ezzel kapcsolatban beszélgettünk Hajagos Csabával, a Kecskeméti Katona József Múzeum történész muzeológusával, aki a nemzeti italunk, a pálinka kialakulásának, fejlődésének, jelentőségének történelmi gyökereit is kutatja. De hogyan is kapcsolódik Kecskeméthez szorosan ez a téma? Hol kezdődik a pálinka története, és mely tényezők azok, amelyek létjogosultságot adtak ennek a városnak, hogy egy ilyen fesztivál kerüljön megrendezésre?
Először is, ki kell emelni, hogy már a X-XI. században, I. Géza korában is folyt Kecskeméten és körzetében a szőlőtermelés, minek következtében a borkultúra is jelen volt. A bornak mellékterméke az aljára leülepedett úgynevezett seprő, melyből a korabeliek az égetett bort készítették. Az égetett borral foglalkozó szakemberek lettek majd később a pálinkafőző mesterek. Jól bizonyítja a régiek szeszfőző tevékenységét, hogy számos testamentumban – végrendeletben – olvasható, hogy egyes családok milyen javakat hagytak az utókorra. Nem egy ilyen forrásban észrevehetjük, hogy sok, pálinkafőzéshez kapcsolódó eszközt – rézből készült, jó minőségű, drága eszközöket – ráhagyományoztak a fiatalokra, és így ezek generációról generációra öröklődtek.
De honnan is érkezik Kecskemétre a fesztivál nevében is feltűnő barackpálinka, és egyáltalán a barack, mint gyümölcs? A mostani Főtér területe, a Városházától, a Széchenyi téren keresztül, egészen a Kápolna utca végéig volt található az úgynevezett Gyümölcs utca. Számtalan fajta gyümölcs volt ide telepítve, melyet a városi kertész, Tót Benedek gondozott. Őt kérte fel a Magisztrátus, hogy utazzon el Tolnába, és hozzon „barackfiatalokat”, s így megtörtént a legelső barackcsemeték Kecskemétre telepítése. Az ismert történet, miszerint Edward walesi herceg Magyarországra látogatása során kecskeméti barackpálinkát kapott, szintén nagy jelentőséggel bír ebben a vonatkozásban. A herceg, miután megkóstolta a pálinkát, annyira ízlett neki, hogy ezek a szavak hagyták el a száját: „Szódával jobb ez, mint a whisky, teában jobb, mint a rum.” Ezután más termékeket is elkezdett rendelni Kecskemétről, például baracklekvárt, és tulajdonképpen ezzel indult be igazán a kecskeméti készítmények nyugati piaca.
Büszkének kell tehát arra lennünk, hogy vannak olyan kötelékeink, kulturális vonalaink, melyeknek feldolgozása, átadása a kecskeméti emberek lokális identitásának, érzésvilágának nagyon fontosak. A kulturált pálinka- és borfogyasztást azért is érdemes elsajátítani, mert egy kulináris élmény, és nem elsősorban a bódító hatás, hanem az italokat átható érzés, az ízvilág, ami igazán kecskeméti.
„Ha a nagy kecskeméti vagy megyei telephellyel is rendelkező, bor vagy pálinkakészítéssel foglalkozó cégeket sikerül a nemes cél mellé állítanunk, akkor a jövő évben a Múzeumok Éjszakája és a Pálinka Hét megnyitása alkalmából, a Hírös Agórával közösen egy nagyszabású történeti-néprajzi kiállítást kívánunk rendezni a kecskeméti, valamint a Duna-Tisza közi szőlő-és gyümölcstermesztés, valamint a bor- és pálinkakultúra bemutatásának céljával.. Hogy ilyen részletes és alapos kutatást tudtunk végezni Kecskeméten a pálinka történetéről, az a Katona József Múzeum és a Hírös Agóra Kulturális Központ együttműködésének gyümölcse” – fogalmazott Hajagos Csaba úr.
