Pénteken kezdődik Eszterházán a Budapesti Vonósok koncertsorozata, XXII. Haydn Fesztivál, amelynek hat napja alatt hét hangversenyt ad a kamarazenekar a fertődi Esterházy-kastélyban – tájékoztatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont az MTI-t.
A Budapesti Vonósok tagjai még 1995-ben határozták el, hogy koncertsorozatot indítanak az Esterházy-kastély tükörtermében. Az együttes repertoárján ugyanis mindig szerepelt legalább egy Joseph Haydn-kompozíció, tisztelegve ezzel is az Esterházy-család zenekarát egykor vezető zeneszerző munkássága előtt.
Idén a húros hangszerek kerülnek a középpontba. A koncertsorozaton elhangzik többek között Haydn, Mozart, Giuliani, Debussy és a Bach-család több tagjának egy-egy zeneműve.
A kamarazenekar első estjén Haydn A filozófus című szimfóniája csendül fel nyitányként, Kocsis Zoltán és fia, Kocsis Krisztián közreműködésével. A helyszín a Marionett színház lesz.
Pénteken a Télikert koncertjén Győri Noémi fuvolán, Koltai Katalin gitáron (Dialogue Duo) kísér majd. Aznap este lesz Dobozy Borbála csembalóművész és a Budapesti Vonósok hangversenye is. Július 23-án a világ egyik leghíresebb hárfaművésze, Catrin Finch szólaltatja meg hangszerén Wolfganag Amadeus Mozart 414-es zongoraversenyét, illetve ízelítőt ad saját zenei világából is Kelta concerto címmel.
A fesztivált záró, a Gambaconsortok a 16. századi Németországból és Angliából című koncerten pedig a Passione consort együttes működik közre július 24-én.
A Budapesti Vonósok XXII. Haydn Fesztiváljának a koncertmestere Pilz János, művészeti vezetője pedig Botvay Károly.
2016. július 14., csütörtök