Harcsa Veronika generációjának egyik legtehetségesebb énekese, aki egyedi hangjával, és érdekes, kísérletező kedvű stílusával robbant be nem csak a hazai, hanem számos külföldi ország zeneipari életébe. A jazz-énekesnő 2010 óta játszik a kísérleti elektronikus Bin-Jip együttesben, és tehetségének köszönhetően beutazta már a fél világot turnék sorozatával. Az I. Kecskeméti Barackpálinka és Borfesztivál keretei közt most Kecskemétre érkezett a Bin-Jip, aminek kapcsán szerkesztőségünknek lehetősége nyílt interjút készíteni a művésznővel.
Mikor kezdett el először foglalkoztatni az éneklés gondolata? Hány évesen határoztad el, hogy belevágsz ebbe a pályába?
– Hétéves koromtól jártam zeneiskolába, ennek ellenére későn, huszonegy évesen döntöttem a zenei pálya mellett. Speciális matek tagozatos voltam gimiben, és érettségi után a Műszaki Egyetemre mentem informatika szakra, amit szerettem, és stabil jövőképet adott. Ugyanakkor a zenében és az improvizációban olyan szabadságot ismertem meg, ami rávett, hogy egy bizonytalanabb útra lépjek, és megpróbálkozzam az előadóművészettel.
Nem indultál soha tehetségkutató műsoron, annak ellenére, hogy több felkérést is kaptál. Mi ennek az oka tulajdonképpen?
– A szabadság és a saját utam járása fontosabb volt. Egyébként pedig nagy élmény lépésről lépésre haladni, és tapasztalni, ahogy a zenész lét és maga a zene egyre több rétegét mutatja meg. Azzal sokkal többet ér egy előadó, ha organikusan találja meg a saját közönségét, és nem egy tévéműsor szárnyán tör be hirtelen, összetévesztve a saját népszerűségét a műsor népszerűségével.
Az éneklés mellett dalírással is foglalkozol. Mennyire viszel bele saját élményeket, érzéseket a dalokba? Esetleg vannak olyan személyes történetek egy-egy dal kapcsán, amit megosztanál?
– Minden dalom személyes. Előfordul, hogy a zenét egy pusztán zenei ötletből írom, de amikor a szövegírásra kerül a sor, mindig bekapcsolódnak a megélt történetek. Vagy álmok, a Bin-Jipnél többször is előfordult, hogy egy furcsa, filmszerű álmomat írtam meg dalszövegnek.
Említetted már néhány korábbi interjúban, hogy informatikus pályára készültél. Volt egy olyan meghatározó pont az életedben, amikor eldöntötted, hogy irányt váltasz, vagy a döntésed egy hosszú folyamat eredménye?
– Inkább folyamat volt. A zenében megélt szabadság nagyon vonzott, de szükség volt arra is, hogy lássam, meg tudok élni belőle szakmai kompromisszumok nélkül. Nem akartam olyan helyzetbe kerülni, hogy csak a pénz miatt kelljen vállalnom hozzám nem illő felkéréseket, akkor inkább maradtam volna informatikus és hobbiénekesnő.
