Cigarettát kértek, bilincset kaptak
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
2013. október 31. 13:21
Vádemelést javasol a rendőrség a keceli rablás ügyében.
A Kiskőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytatott rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt R. István 49 éves és K. Norbert 26 éves keceli lakosok ellen.
Két kerékpározó férfi 2013. augusztus 16-án este 21 óra 30 perckor Kecelen, a Meggyfa utcában cigarettát kért a szintén biciklivel közlekedő sértettől. Mivel a megszólított nem tett eleget a kérésnek, ezért megtámadták, majd lerántották a földre. Amíg egyikük lefogta az áldozatot, a másik férfi elvette a sértettől a pénztárcáját, majd a benne lévő személyes iratokkal és készpénzzel együtt elmenekültek a helyszínről. Az 56 éves helyi lakos a bántalmazás következtében megsérült.
A bejelentést követően a kiskőrösi nyomozók néhány órán belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható R. Istvánt és K. Norbertet, akiket kihallgatásuk után őrizetbe vettek és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, melyet a bíróság elrendelt.
A nyomozást a Kiskőrösi Rendőrkapitányság 2013. október 31-én befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldi a Kiskőrösi Járási Ügyészségnek.