Bacsó Kristóf legújabb BMC Records lemezén egy új felállás mutatkozik be: a népszerű szaxofonos játszótársai Tzumo Árpád billentyűs és Juhász Márton dobos – valamint Lionel Loueke énekes-gitáros.
„A TRIAD-ot három éve hoztuk létre, hogy közösen fedezzük fel a nagy zenei ismeretlent, azokat a soha nem látott tájakat, ahova csak egymás segítségével tudunk eljutni. Ehhez a kalandhoz csatlakozott hozzánk a nagyszerű gitáros, Lionel Loueke, aki nyitottságával, alázatával és különleges személyiségével még szebbé és izgalmasabbá tette utazásunkat. Úgy érzem, hogy a zene befogadott minket és új otthonra leltünk. Napjainkban több millió ember indul ténylegesen útnak az ismeretlenbe egy jobb élet reményében, akarva-akaratlanul.” – mondta együtteséről Bacsó Kristóf.
Bacsó Kristóf nagyszerű képességű, komplex művész: zenész, zeneszerző, hangszerelő – és negyedik zenekara: a TRIAD sem akármilyen válogatott csapat: a híres amerikai Berkeley-n tanult magyar zenészekből áll fel.
A trió pont négy esztendeje alakult a fiatal magyar jazzmuzsikus-generáció három meghatározó tagjának együttműködéseként. A zenekar repertoárján saját kompozíciók szerepelnek, de a megkomponált részek mellett fontos szerepet kapnak a közös improvizációk, illetve a nem megszokott hangszínek és együtthangzások keresése. Zenéjük szabadon szárnyalóan friss, energikus és a jelenből merítő – amint az a pontosan egy éve a BMC-ben, az Opus Jazz Clubban felvett koncertanyaguk is bizonyítja.
Komlós József JR