Hétfőn megválasztotta az új utánpótlás szövetségi kapitányt a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége: az 1992-es barcelonai olimpián aranyérmet szerző női négyes tagja, Dónusz Éva nyerte el a megbízatást.
A hétfő délelőtti pályázói meghallgatásokat követően döntött a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége, amely az olimpiai bajnok Dónusz Évát választotta meg új utánpótlás szövetségi kapitánynak. A barcelonai játékok aranyérmese versenyzői pályafutása lezárását követően továbbra is tevékenyen részt vett a sportág életének irányításában: 1999-ben a szövetség szakmai titkára lett, a szakmai jellegű adminisztrációs feladatok mellett hozzá tartozott a kapcsolattartás a versenyzőkkel, edzőkkel, klubokkal, valamint a nemzetközi szövetséggel. 2001-ben a szakmai titkári feladatok mellett kinevezték a serdülő válogatott vezetőedzőjének, és az újonnan beindult, 10-18 esztendős sportolók számára létrehozott Héraklész program sportági programvezető-helyettesi feladatokat látta el. 2004-ben és 2006-ban megszülettek gyermekei, de nem távolodott el a sportágtól, tevékenyen részt vett a versenyek szervezésében: tagja volt a 2011-es szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokság szervezőbizottságának. 2012-ben a sportág közgyűlése beválasztotta az elnökségbe, ahol egy évig az olimpiai bajnokok képviseletét látta el, majd 2014-ben visszaintegrálódott az MKKSZ munkájába, a szakmai csoport tagjaként a gyerek, kölyök korosztály, programjainak, versenyeinek, valamint az országos kölyök válogatott éves programjainak, edzőtáborainak szervezésében vett részt.
Az elnökség döntése értelmében január 20-tól az utánpótlás kapitányi tisztséget látja el.
„Meghatódtam attól, hogy a szövetség nekem szavazott bizalmat, valahogy úgy érzem magam, mint 2012-ben, amikor a közgyűlés nagy szavazati aránnyal beválasztott a szövetség elnökségébe. Mielőtt eldöntöttem, hogy pályázok, végigpörgettem azokat az eseményeket, amelyek az elmúlt ötven évben történtek velem. 2017 jubileumi év a számomra, idén leszek ötven éves, negyven éve kezdtem el kajakozni, idén lesz huszonöt éve, hogy megszereztük a hazai kajak-kenu sport első női olimpiai bajnoki címét és most én lehetek az első női szövetségi kapitánya a sportágnak” – nyilatkozta Dónusz Éva.
„A meghallgatások során a négy pályázó anyagait most már szóban is megismerve a szakmai stáb, valamint az elnöki és alelnöki kör közösen arra a megállapodásra jutott, hogy két kiemelkedő pályázat volt, amit az elnökség részére szavazásra javasolt. Az egyik jelölt a korábbi olimpiai és világbajnok kajakos Dónusz Éva, aki évek óta az utánpótlás rendszerek felügyeletével foglalkozik, illetve Gannoruwa Levente, aki sikeres edzői munkája mellett a Testnevelési Egyetemen óraadó tanárként közreműködik. Az elnökség végül úgy határozott, hogy megválasztja a sportág első női kapitányát, s ezzel bizalmat szavazott 2018 szeptemberéig Dónusz Évának, aki a meghatottsága mellett az elnökség felé jelezte, hogy teljes erőbedobással és minden energiájával azon lesz, hogy az utánpótlásunk megőrizze vezető szerepét a világban. Még magasabb szintű háttérszolgáltatással legyen ösztönözve a komplett hazai kajak-kenus élet” – mondta a döntésről Doma Gergő, szakmai igazgató.

„Dónusz Éva minden szempontból kitűnő választás. Azt gondolom, hogy ő az igazi példakép a sportágban, mind a versenyzői múltja, mind az emberi tartása, szülői és családi szerepe, mind pedig az eddigi munkája alapján, amelyet minden szempontból a tisztesség, az elhivatottság és a nyitottság jellemez. A különböző korosztályos válogatott kereteknél végzett eddigi munkája is megmutatja, hogy nagy tisztelet övezi az edzők és a versenyzők körében. És a nehéz döntéseknél is tudott egészséges kompromisszumokat teremteni” – tette hozzá Schmidt Gábor, a szövetség elnöke.