A kecskeméti alkotó a Wojtyla Barátság Központ gondozottai körében megtartott hétfő délelőtti előadásában betekintést nyújtott szellemi ösvényeinek, egyéni látásmódjának rejtett zegzugaiba, melyek ugyan képein visszatükröződnek a fogékony nézők számára, ám szavakba öntve nagyközönség előtt ritkán hallhatók. (Fotók: Mátyus István)
Bruncsák András beszámolójának vissza-visszatérő motívumai így hangoztak: békesség, alázat, sorsszerűség, elfogadás, akarat, felvállalás, motiváció, küzdelem, jóság. Művészi hitvallása, munkásságának vezérlő fonala e kifejezések mentén fogalmazódott meg az alig egy órahosszára sűrített bemutatón, melyet több tucat, szociális ebédre várakozó nehézsorsú ember kísért érdeklődő figyelemmel.
Békesség legyen közöttünk, meg jókedv! – e szavakkal köszöntötte a megjelenteket Bruncsák András, aki a népkonyha szellemiségét felelevenítve hangoztatta: „Olyan ember nem létezik, aki valahogy ne lenne képes segíteni. Lehet akár egy ajtónyitás, köszönés; olyan apró-pici dolgok, amik palléroznak minket, meg másokat is.”
Az életpályák alakulásáról általánosságban kifejtette: „Ha elfogadom azt, hogy a dolgokat nem én irányítom, nem én szabom meg, hogy saját életemben milyen lehetőségek tárulnak elém, de rászánom magamat, hogy igenis csinálom, és ha megkapom hozzá a kegyelmet, én pedig jól döntök és felvállalom, abból lesz valami. Sokszor mi magunk vagyunk önmagunk gátjai, de lehetőségeink is önmagunkban rejlenek. Felvállalni, csinálni, gondolkodni, hogyan tudok tovább haladni… És alázatosnak is kell lenni, mert ha nem, akkor megette a fene…”
Munkásságával kapcsolatban elárulta: „Nekem öröm az alkotás, közben megtapasztalom a nagy mélységeket. Mert ugyebár „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni.” Élmény nélkül megint megette a fene… Az ihletettség a Szentlélek ajándéka. Ennek hiányában inkább nem dolgozom. Ellenségem a rutin; csináljunk olyat, amit nem szoktunk, valami egyedit. Ragadjuk meg az itt és most pillanatát, ez egyediséget ad. A látott dolog hitelessége fontosabb, mint annak pontossága. A mondanivalón van hangsúly, és nem azon, hány fa állt ott valójában. Elfogadom, hogy hibázom, de arra legalább rá lehet építeni. Az elfolyó időben – kronoszban – van egyfajta minőségi, kegyelmi, megszentelt idő, a kairosz. Ezt kell helyesen megragadni.”
Nincs rossz gyerek, tökmindegy, ki hogyan viselkedik. Mindegyikük ügyes, csak motiváltságuk kérdéses. Ha megsimogatjuk a fejüket, ha lehajolunk hozzájuk és rájuk bízunk valami izgalmas feladatot, akkor „valakivé” válnak, és ezzel fejlődésre ösztönözhetjük őket, beindíthatjuk egyéni pályájukat. Gyakorta egy kedves szón, mondaton múlik, hogy elinduljon valami. Ha találnak egyetlen embert, aki szavára felfigyelnek, akkor már megérte. Én megadom az irányt, te pedig dolgozz, tedd hozzá a magadét, nem kell egyformának lenni – jegyezte meg szabadiskolai oktatói tennivalóiról.
Előadása végén Bruncsák András bemutatta legfrissebb festményvázlatait, melyek a viznezo.blogspot.hu oldalon is megtekinthetők.
Háttér:
Blogbejegyzésében így vall a festőművész:
Kecskeméti vagyok, itt élek születésem óta. Középiskolás tanulmányaim alatt (Katona József Gimnázium) sok pálya és tudomány vonzott, de végül is a rajzolás iránti vágy és érzelem lett az erősebb. Szappanos István festőművész szakkörében készültek első stúdiumaim, ő vezetett rá az alkotás örömére, kedves természete, emberi jó tulajdonságai, az általa sugallt pedagógiai attitűd máig is hatnak munkámra.
A szegedi Tanárképző Főiskola rajz szakán 1985-ben végeztem, 1991-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskolán kaptam diplomát. Felsőfokú tanulmányaimnál százszorta többre tartom azokat a nyarakat, amelyeket a zebegényi Szőnyi István Nyári Képzőművészeti Szabadiskola murális (freskó) osztályán tölthettem 1983 és 1994 között. Vallom, hiszem, hogy a zebegényi szabadiskola tanári kara emberségben, hitelességben, szakmai ismeretekben – ez időben – országunkban a legjobb volt, s remek egyéniségei közül kimagaslott Jets György, a freskó osztály tanára, Szőnyi István növendéke. Észrevétlenül vált sokunk mesterévé mély embersége, bölcsessége, tiszta őszinte művészet-szeretete tudása révén. Miatta vártuk az új nyarakat, szavai ma is irányítanak.
Zebegényben az alla prima technikák (akvarell, gouache, pasztell) művelése mesterünk sűrű korrektúrája alatt csiszolódott, ezek kedvelt festőanyagaim ma is. A festői, viszonylatokban, értékekben gondolkodást segítette, hogy vázlatainkat a murális műfajokban (freskó szekkó, szgrafittó) fogalmaztuk újra. A freskó osztályon végzett demonstrátori munkám már előkészítette mostani tanítási gyakorlatomat. A mai napig is látvány, tapasztalt élmény alapján készítem akvarell és guache munkáimat. A jobb vázlatokat tojástempera táblaképeken formálom újra.
A zebegényi nyarakat a Veránka szigeti ősz váltotta fel. 1996 óta a gemenci plein-air művésztelep állandó résztvevője vagyok. Folyamatos feltöltődést ad a környezet s a jó barátokkal való közös munka. E tapasztalatok nélkül szabadiskolai művészetpedagógiai munkám elképzelhetetlen lenne.
Szappanos István és Jets György rám ható szemléletét így foglalnám össze: hagyjam a növendék kibontakozó kifejezésmódját érvényesülni, egyéni hangját ne törjem le, én idomuljak hozzá, szakmai tanácsokkal, irányítással őt segítsem, ne stílust tanítsak. Tanítványaimnál, akik már maguk is oktatnak, ugyanezt az attitűdöt vélem felfedezni.
1985 és 1989 között a Kodály Iskola rajztanára voltam. 1988-tól 1997-ig a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola rajz-vizuális tanszékén oktattam képi ábrázolást, annak módszertanát, vezettem a kerámiaműhelyt. Előbb, mint tanársegéd, majd, mint főiskolai adjunktus.
Az oktatási rendszerre rótt terheket s az oktatás színvonalának szellemi-erkölcsi süllyedését látva a szabadiskolázásba távoztam. Jó döntés volt, jobb, mint egy főiskolai előléptetés.
A Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskola rajz-festő osztályának tanára vagyok 1993-tól.
Itt saját elképzeléseim valósítom meg tanítványaimmal.
