Tizennegyedik éve szervezi meg nyári napközis táborát a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület szociálisan hátrányos helyzetű, alsó tagozatos általános iskolás gyermekek számára. A júliusban zajló tábor ingyenes, mindössze az ebéd térítésköteles.
Az idei évben július 3-ától július 28-áig tartó tábor helyszíne ezúttal is a Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium. A hetente mintegy harminc gyermek felügyeletét és a foglalkozásokat a szervezők reggel hét órától délután fél ötig biztosítják. A programok között szerepel kézműves foglalkozás és társasjátékozás, városnézés és intézményi látogatás, bűnmegelőzési előadás és sportvetélkedők.
A gyermekekkel nyugdíjas pedagógusok, és Iskolai Közösségi Szolgálat keretében középiskolások foglalkoznak. A programsorozat megszervezésébe és lebonyolításába idén is bekapcsolódnak a Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház munkatársai. Elsősorban szemléletformáló, érzékenyítő foglalkozásokat szerveznek a gyermekeknek, akik kipróbálhatják egyebek mellett milyen kerekesszékkel közlekedni vagy szájjal festeni, tolerancia TOTÓ-t tölthetnek ki, mindemellett sokat beszélgethetnek a fogyatékossággal élők, a romák és az idősek mindennapjainak nehézségeiről.
A támogatóknak és felajánlásoknak köszönhetően a gyermekek mindennap friss pékárut kapnak uzsonnára.
Érdeklődni és bővebb felvilágosítást kérni Tóth Imréné táborvezetőnél, a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület tagjánál a 20/332-87- 11-es telefonszámon lehet.