Gazdaság-kkv
Szijjártó: vidéki képviseleti hálózatot hoz létre az Eximbank
Budapest, 2014. július 13., vasárnap (MTI) – Vidéki képviseleti hálózatot hoz létre az Exmibank. A magyar exportőröket segítő pénzintézet első vidéki irodája a nyáron nyílik Győrben – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-vel.
Szijjártó Péter a hálózat létrehozását azzal indokolta, hogy az Eximbank minél több kis- és közepes vállalkozásnak (kkv) tudjon finanszírozási hátteret biztosítani a sikeres exporthoz, és gyakorlatilag a székhelyükön tudja megszólítani a cégeket.
Hozzátette: a kkv-k működése területileg jóval kevésbé koncentrált, mint a nagyvállalatoké, és jóval kisebb kapacitásuk van arra, hogy feltérképezzék a piaci lehetőségeket, valamint a külpiacokon való érvényesüléshez szükséges erőforrásuk sem olyan nagymértékű.
Tájékoztatása szerint a még a nyáron megnyíló győri iroda mellett nyolc vidéki képviseletet nyitnak Székesfehérváron, Nagykanizsán, Pécsen, Miskolcon, Debrecenben, Kecskeméten és Szegeden.
Emlékeztetett: az Eximbanknak az a feladata, hogy a külföldi piacokon érvényesülni akaró magyar cégeket, azon belül is a lehető legnagyobb arányban a kkv-kat támogassa az exportfejlesztésben.
A banknak az is feladata, hogy segítse a cégeket abban, hogy a külföldi tendereken sikerrel szerepeljenek – ismertette.
Szijjártó Péter közölte, a magyar export 75 százalékát 850 nagyvállalat, a fennmaradó egynegyedét mintegy 9100 kis- és közepes vállalkozás bonyolítja, ezek közel háromnegyede magyar.
Az államtitkár azt mondta, szeretnék, ha a magyar külgazdaság földrajzilag is több lábon állna: vagyis ha Magyarország nem lenne nagyon ráutalva az európai uniós piacok fejlődésére.
A kormány azt is szeretné, ha az ország nem lenne annyira kitéve a nagyvállalatok termelésszervezési döntéseinek, és a magyar kkv-k is egyre nagyobb szerepet tudnának játszani az exportban – fejtette ki.
MTI 2014. július