A Baja környéki tanyákon élő emberek személy- és vagyonbiztonsága, továbbá a bűncselekmények megelőzése, visszaszorítása és felderítése érdekében a helyi rendőrök a külterületeken élőkre fokozottan odafigyelnek, rendszeresen és visszatérően járőrszolgálatot teljesítenek. A Bajai Rendőrkapitányság munkatársai 2017. augusztus 1-jén is felkeresték a tanyavilág lakóit. Munkájukat a Bajai Polgárőr Egyesület tagjai, valamint a Városőrség és a Közterület-felügyelet munkatársai is segítették.
Az összehangolt ellenőrzés kiemelt célja a külterületek közbiztonságának megőrzése és további javítása mellett az ott lakók közbiztonságérzetének erősítése, a bűnelkövetők kiszűrése, valamint a tanyákon egyedül élő, illetve az idős emberekre történő fokozott odafigyelés. Mindenhol szívesen fogadták a segítő szándékkal érkező látogatókat, beszélgettek az ott élőkkel, tájékozódtak észrevételeikről, problémáikról. A rendszeres látogatások alkalmával az egyenruhások közvetlenül reagálhatnak a külterületeken élők által a közbiztonsággal kapcsolatosan felvetett észrevételekre.
A rendőrök hasznos tanácsokkal szolgáltak arra vonatkozóan, mit tehetnek a tulajdonosok saját biztonságuk és értékeik megóvása érdekében, illetve szükség esetén kitől kérhetnek segítséget, elmondták a nap 24 órájában működő segélyvonalak hívószámait. Hangsúlyozták, hogy a vagyon elleni bűncselekmények megelőzése érdekében maguk az ingatlantulajdonosok is sokat tehetnek.
Gyakran előforduló probléma, hogy a bűnelkövetők lakatlan, hosszabb ideig őrizetlenül hagyott, nyitott ingatlanokból tulajdonítják el az értéktárgyakat, ezért fontos, hogy azokat ne hagyják őrizetlenül, illetve ne könnyítsék meg a tolvaj dolgát!
Először a bejutást kell megakadályozni. Mindenekelőtt az ajtókat, ablakokat kell biztonsági ráccsal ellátni! Az ajtókat lássák el biztonsági zárakkal és lehetőség szerint az épületet szereltessék fel úgynevezett hangos- vagy néma riasztással üzemelő elektronikus védelmi berendezéssel! Ugyancsak ajánlatos rendszeresen látogatni a külterületi, ideiglenesen lakatlan házakat, hogy időről-időre meggyőződjenek azok sértetlenségéről!
A vagyon elleni bűncselekmények többsége kellő odafigyeléssel és óvatossággal megelőzhető! Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává válna, haladéktalanul értesítse a rendőrséget a 107-es vagy a 112-es ingyenes segélyhívó számok valamelyikén! A fokozott rendőri odafigyelés a jövőben is folytatódik.
(Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye.)