A Warner Classics lemezein gyakran hallunk kimagasló ifjú művészeket a világsztárság felé vezető pályán feltűnni. Ez a debütálás – melyet a koreai-amerikai Ji Bach-játéka okán hallunk – sokak számára hatalmas meglepetés és igazi felfedezés lesz.
JiYong Kim ötéves korában kezdett el zongorázni szülőhazájában: Dél-Koreában, és kilenc éves volt mikor családjával New Yorkba költöztek. Ott a Mennes Collegium után bekerült a Julliard előkészítő iskolájába. Még csak tíz esztendős volt, mikor minden idők legifjabb versenyzőjeként megnyerte a New Yorki Filharmonikusok által kiírt Ifjú Művészek Versenyét – és ennek eredményeképpen felléphetett a Kurt Masur dirigálta zenekarral. A világhírű Julliard Zeneiskolában végzett, de már közben, és aztán is nemzetközi versenyeken hívta fel magára a figyelmet.
Az utóbbi években pedig körbejárta a világot: a legnevesebb zenekarok oldalán,a leghíresebb koncerttermekben lépett fel szólistaként – e sikerekkel pedig megalapozta, hogy a Warner világcég exkluzív szerződést kössön vele. Az immáron egyszerűen csak Ji néven koncertező huszonhat esztendős művész most jutott el világszerte debütáló albumához – és ezen Bach egyik legfontosabb darabját adja elő. Hozzá is teszem rögtön: egyik legnépszerűbbjét is egyben, hiszen a Goldberg variációk néven ismert sorozatból rengeteg billentyűs előadás áll rendelkezésére a zenehallgatóknak.
Nagy bátorság kellett hát Ji részéről hogy ezzel akarjon bemutatkozni a sokmillió potenciális Bach-rajongó, vagy komolyzene kedvelő előtt – de hát, amint ezt elmondta, ez az ő döntése volt, mindenképpen ezzel a művel szeretett volna debütálni. Nem véletlenül.
Kezdem ott, hogy sokakhoz hasonlatosan, akik nem láttuk színpadon Ji-t, nem sok információval rendelkezhettem róla. Az internet sem arról árulkodik, hogy felkapott ifjú titán lenne; a lemezborítója pedig – valljuk be – kicsit zavarba ejtő, hiszen inkább egy mai modern poplemez grafikai megoldásait idézi. Aztán ha az ember kicsit jobban utána néz, egyből leesik, hogy mindez nem véletlen, mert az ifjú dél-koreai zongoraművész inkább emlékeztet trendi fiatal popsztárra rövid – néha festett – sérójával, szakadt farmerével, detetkózott karjávalméginkább, mint valami igazán komolyzenészre.
Pedig hát az, még pedig olyan kivételes kifejező erővel, hogy a hallgatót szinte belenyomja a foteljébe a nem várt hatás, ami ezt a lemezt hallgatva éri. Tiszta, átgondolt, briliáns technikájú Bach-játékot hallottam ettől az ismeretlen művésztől, és közben csak csodálkoztam azon, hogy honnan vették elő ezt a zsenit? Ji nem egyszerűen jó vagy kimagasló zongorista – Ji egy ritka szuggesztív erővel bíró, fantáziadús művész már most.
Tudott, hogy Johann Sebastian Bach ezt a sorozatot álmatlanság ellen komponálta a betegeskedő Keyserlingk grófnak – melyet a Bach-tanítvány Goldberg játszott neki alkalmaként. A szerzőt a gróf száz arannyal honorálta, melyet stílusosan egy aranyserlegben küldött el Bachnak – aki soha, egyetlen művéért sem kapott ilyen gáláns fizetséget. Nem véletlen: hiszen a Goldberg variációk Bach életművének egyik csúcspontja lett.
A mű harminckét tételes variációsorozatra épül fel, és ezért egy idő után ténylegálmosítóvá is tud válni,de Ji esetében erről szó sincs: inkább rosszkedv ellen ajánlanám. Ji a darabot erősen saját értelmezésben adja elő – ötletes tempókkal, díszítésekkel, sőt azismétlésekben szinte improvizációs hatások jelennek meg. Ji saját bevallása szerint tisztasága, hűségre és alázatra törekszik, de a jelen kor kihívásainak megfelelően kezeli a zenei szövetet. Így egy abszolút személyes, eredeti ízekkel és színekkel teli XXI. századi felfogással előadott Goldberg variációkat hallunk. „A komolyzene sosem megy ki a divatból.” – vallja Ji, kinek játékában az extravagancia és a legmélyebb zenei hűség ad randevút egymásnak – bár kétségtelenül eléggé messze a korhű gyakorlat ideáljaitól. Nemhogy nem szokványos, de egyenesenfelvillanyozón kiemelkedő lemez ez – olyan, amit a zenekedvelő elöl hagy, és szívesen visszatér hozzá.
Komlós József JR
