Kezdőlap Események Remek hangulat, változatos programok – Orbán-napi Borünnep Hajóson

Remek hangulat, változatos programok – Orbán-napi Borünnep Hajóson

2018. május 25-27. között, immár 38. alkalommal került megrendezésre az Orbán-napi Borünnep Hajós városában. Az eseménynek ezúttal is a Pincefalu adott otthont, a városrész egyedi, különleges atmoszférája garancia volt a kiváló hangulatra. Az ide látogatókat a számos kiváló bor mellett különféle könnyűzenei és kulturális programok várták, de láthattak borlovag avatást és betyárelőadást is a fesztivál vendégei.

Hajós városa már péntek délután különféle programokkal várta az érdeklődőket, azonban a hivatalos megnyitóra csak másnap kora délután került sor. 13:30-kor a Kovács Borháznál felsorakoztak az ország különböző tájairól érkezett borlovagrendek és egy látványos, a középkori reneszánsz királyi udvarok hangulatát időző felvonulás keretein belül érkeztek meg a 38. Orbán-napi Borünnep Kisszínpadához, a Szent Orbán szoborhoz.  Ezt követően a Hajósi fúvószenekar eljátszotta a Himnuszt, majd Hajós városának polgármestere, Estók Mihályné Szalczer Erzsébet köszöntötte a lovagrendeket, valamint a népes vendégsereget.

Ezt után a bortermelőké lett a főszerep. Kihirdették a május 9-én megtartott borverseny eredményeit, amire összesen 55 termelő 187 különböző mintával nevezett. Champion díjat két cabernet sauvignon, a Brilliant Holding Kft 2013-as és az Oszvald Pince 2017-es évjáratú bora kapta. Különdíjban részesült a Berta Pince és Oszvald Pince mellett a Kovács Borház, valamint a már említett Oszvald Pincét, a Beck Pincét, és a Hodován Pincét, illetve Berecz József, Dobler János és Bagó Sándor kistermelőket érte az a megtiszteltetés, hogy a boraikkal megöntözhették Szent Orbán szobrát.

Szent Orbán szobrának ünnepélyes meglocsolása után folytatódott a felvonulás a rendezvény Nagyszínpadáig, ahol egyenként bemutatásra kerültek a jelenlévő borlovagrendek, majd következett az ünnepélyes borlovag avatás. Ebben az évben két fiatal borászt ért a megtiszteltetés, név szerint Umenhoffer Zsoltot és Hodován Zsoltot, hogy a Hajósi Szent Orbán Borlovagrend a tagjaivá fogadja őket. A 38. Orbán-napi Borünnep bor királynőjének Gombkötő Grétát választották.

A délután második felében a hajósi fúvószenekar, valamint a térség hagyományőrző is néptánc csoportjai szórakoztatták a közönséget, de a látogatók megtekinthették az alföld legendás haramiájának, Rózsa Sándornak az elfogási kísérletét egy „betyárelőadás” formájában.  A nap hátra lévő részében sem unatkoztak az egybegyűltek, éjfélig tartó koncertsorozat vette kezdetét a Nagyszínpadon, majd DJ Gedzo egészen hajnalig adta a talpalávalót a legkitartóbbaknak.

Az esemény zárónapján tánccsoportok és kórusok, valamint harmonikások engedtek betekintést Hajós városának és a környék a hagyományaiba, valamint a sváb kultúrába. Zárásként az Ivan & The Parazol búcsúztatta az ide Orbán-napi Borünnepet.