Kezdőlap Események Versmondók Találkozója 2018

Versmondók Találkozója 2018

A 2017/2018-as tanévben a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon és a Kecskeméti Drámapedagógiai Műhely 22. alkalommal hirdette meg a Versmondók Találkozóját. A felhívásra 525 versmondó jelentkezett az 5 korcsoportban, 21 válogató fordulón keresztül került kiválasztásra az a 105 versmondó, aki 2018. május 26-án, szombaton a VERSÜNNEPEN, a Versmondók Találkozója döntőjén közönség elé lépett. A rendezvény kapcsolódott a „Regösök húrján” országos vers- és prózamondó versenyhez.

Az ünnepélyes záróesemény, a Versünnep igazi ünnep volt. Az idei találkozón a jelenlévők megemlékeztek Kecskemét fennállásának 650. évfordulójáról és a városhoz több szállal kötődő Petőfi Sándor születésének 195. évfordulójáról.

Mottó: Mint madár a fészkére,
          Szomju vándor hűvös érre,
          Mint a gyermek anyaölbe:
          Vágyom én e nyájas körbe. (Arany János 1817-1882)

A találkozón Mák Kornél KMJV alpolgármestere és Bak Lajos a Hírös Agóra Nonprofit Kft.
ügyvezető igazgatója köszöntötte a versmondókat, felkészítő tanáraikat, és hozzátartozóikat, majd Zalán Tibor, József Attila – díjas költő, író nyitotta meg a 22. Versünnepet.

A Drámapedagógiai Műhely javaslatára az idei Felkészítő Tanári-díjat Cser Gabriella, a Kertvárosi Általános Iskola magyar tanára, a Kecskeméti Drámapedagógiai Műhely tagja vehette át. A megnyitón közreműködött a Paszabedo Zenekar, a Kaposvári Egyetem Művészeti Kar 2. éves drámatagozatos hallgatói.

A színvonalas szerepléseket követően a különböző korcsoportokban a következő versmondók értek el kiemelkedő eredményt:

1-2. o. korcsoport:

Kiemelt Arany-díj és Közönség-díj a versmondók szavazata alapján:

– Bacsó Vivien 1.c.
Kodály Iskola – felkészítő tanára: Szélesi-Hortobágyi Krisztina

Kiemelt Arany-díj: – Nagy Ajsa Dóra 2.a.

Kodály Iskola – felkészítő tanára: Soós Gabriella

Arany-díj és Közönség-díj a versmondók szavazata alapján:

– Oswald Eszter 2.a.

Kodály Iskola – felkészítő tanára: Soós Gabriella

– Balog Norina Jázmin 1.c

Kodály Iskola – felkészítő tanára: Szélesi-Hortobágyi Krisztina

– Bori Mirkó János 1.a

Kodály Iskola – felkészítő tanára: Lócziné Németh Judit

– Kerekes Milán 1.c

Kodály Iskola – felkészítő tanára: Szélesi-Hortobágyi Krisztina

– Meskó Sára 2.c

Kodály Iskola – felkészítő tanára: Takács Henrietta

– Miháczi Laura 2.a

Kodály Iskola – felkészítő tanára: Soós Gabriella

– Móra Donát 2.a

Corvin Mátyás Ált. Iskola – felkészítő tanára: Balogh Rita

– Rácz Balázs 2.o.

Béke Általános Iskola – felkészítő tanára: Lénártné Gácsi Anikó

– Tóth Benjámin 2.a.

Móricz Zsigmond Ált. iskola – felkészítő tanára: Csábi Anita

3-4.o. korcsoport:

Kiemelt Arany-díj és Közönség-díj a versmondók szavazata alapján:

– Virág Eszter 4.c

Piarista Ált. Iskola – felkészítő tanára: Máj Judit

Kiemelt Arany-díj: Szabó Izabella 4.d

Kodály Iskola – felkészítő tanára: Hajdú-Vörös Enikő

Arany-díj: – Csonka Lilla 4.a

Kodály Iskola – felkészítő tanára: Bajáki-Gulyás Anett

– Kállai Mihály 3.b

Kodály Iskola – felkészítő tanára: Csitári Andrea

– László Júlia 4.a

Kodály Iskola – felkészítő tanára: Bajáki-Gulyás Anett

– Nádudvari Benedek 3.b

Kodály Iskola – felkészítő tanára: Csitári Andrea és szülője

Nagy Emese 4.d

Kodály Iskola – felkészítő tanára: Hajdú-Vörös Enikő

– Salacz Anna 4.d

Kodály Iskola – felkészítő tanára: szülője

– Szabó Lujza 3.b

Kodály Iskola – felkészítő tanára: Csitári Andrea

– Szegszárdy Zalán Péter 3.b.

Kodály Iskola – felkészítő tanára: Csitári Andrea

– Tóth Lili 3.a

Kodály Iskola – felkészítő tanára: Madarász Edina

5-6.o. korcsoport:

Kiemelt Arany-díj Simon Zsófia 5.o

Vásárhelyi Pál Ált. Iskola – felkészítő tanára: Vajdáné Jandrasits Orsolya

Arany-díj: – Adler Kende 5.o.

II. Rákóczi Ferenc Ált. Iskola – felkészítő tanára: Dávidné Fekete Ildikó

– Berente Kamilla 5.b.

Móricz Zsigmond Ált. Iskola – felkészítő tanára: Csík Jánosné

– Hamza Máté Zsolt 6.a

Református Ált. Iskola – felkészítő tanára: Szondiné Asztalos Éva

– Körmendi Titanilla 5.o.

Béke Általános Iskola – felkészítő tanára: Torbaveczné Orosz Csilla

                  – Lantos Luca 6.o.

Vásárhelyi Pál Ált. Iskola – felkészítő tanára: Szöllősiné Nagy Katalin

– Zsigmond Benedek 5.a.

Szent Imre Katolikus Ált. Iskola: felkészítő tanára: Tomsity Helga

Közönség-díj a versmondók szavazata alapján és Bronz-díj:

                  – Nemes Kata 5.o.

Vásárhelyi Pál Ált. Iskola – felkészítő tanára: Terbéné Garajszki Anikó

7-8. o. korcsoport:

Kiemelt Arany–díj: Farkas Bianka 8.c.

Református Általános Iskola – felkészítő tanára: Dr. Babiczkiné Pellikán
Krisztina

Arany–díj: – Bukovinszky Lara 7.o.

Vásárhelyi Pál Ált. Iskola – felkészítő tanára: Vajdáné Jandrasits Orsolya

– Gulyás Botond 8.a.

Református Gimnázium – felkészítő tanára: Krettné Bagi Márta

Közönség-díj a versmondók szavazata alapján és Ezüst-díj:

                  – Fellegi Csanád Áron 8.b.

Református Általános Iskola – felkészítő tanára: Szondiné Asztalos Éva

9-11. o. korcsoport:

Versmondó Diák-díj: a 11. évfolyamos diákok közül a Versmondók Találkozóján sok-sok éve igényes és eredményes versmondásával érdemelte ki és Ezüst-díj:

Kiss Nikolett 10.o.

Katona József Gimnázium – felkészítő tanára: Orbán Edit

Kiemelt Arany-díj: – Gyóllai Mátyás 9.e.

Református Gimnázium – felkészítő tanára: Szabó Emese

– Rohács Renáta 11.o.

Bolyai János Gimnázium – felkészítő tanára: Dominek Zsolt

Gratulálunk valamennyi döntőben szereplő versmondónak és felkészítő tanáraiknak egyaránt.

További eredményes munkát kívánunk!