A harmincéves színes bőrű amerikai szoprán bemutatkozó Deutsche Grammophon albumán hatásos XX. és XXI. századi opera- és musical-részleteket ad elő az Amerikai kontinens ismert és kevésbé ismert komponistáitól – a Robert Spano vezényelte Royal Philharmonic Orchestra kíséretével.
Egy új operacsillag mutatkozik be a világcég lemezén: a floridai születésű szépség nemcsak külsejével, de hangjával ugyanúgy képes lenyűgözni az operabarátokat. Az interneten több szerepben is látható, micsoda jelenség a színpadon, és nagyot alakít az operairodalom legismertebb műveiben is – ő azonban talán jó érzékkel úgy döntött, hogy nem Puccini vagy Richard Strauss milliószor hallott, gyönyörű áriáival mutatja meg elsőre magát.
Ehelyett inkább készített egy felfedezéseket tartogató, eléggé izgalmas összeállítású albumot – az esetenkénti ismeretlen művek ellenére amúgy kivétel nélkül hatásos, melodikus, sőt fülbemászó betétdalokból. Nem kell senkinek megijednie: nem csúszunk bele a giccsbe; de a másik oldalról is indokolatlan a félelem: ezeknek az elmúlt ötven év alatt született részleteknek semmi köze a korunkban már egyre kevésbé menő atonális komponistákhoz, akik alkalmasint ötlettelenségüket bohóckodással lepleznék el.
Ahogy felcsendül Nadine Sierra hangja, egyből felkapja a fejét a hallgató: egy nagyon
karakteres, mély tónusú szoprán hangot hallunk; amely azért a mélységek mellett a magas regiszterekben is biztosan és hatásosan mozog – és gyönyörűen formál. Igazi erőteljes, nagy terű, sötét színezetű drámai hang az övé – olyasféle, melyet máskor is hallottunk már a templomi gospel-kórusokban tanult, és megerősödött hangoknál. Nehezen lehet kikerülni a hatása alól – bár minek? – így aztán nem nagy meglepetés, hogy Nadine Sierra az elmúlt tizenkét esztendőben tizenhét versenygyőzelmet és egyéb díjat gyűjtött be.
Most pedig itt van „There’s A Place For Us” címmel bemutatkozó albuma – melyen ugyan nem a legveretesebb, de azért igen csak hangot próbáló, nehéz áriákkal jelentkezik. S meglehet, hogy sokan hálásak leszünk neki ezekért a felfedezésekért. A címből is kiderül, hogy itt némi főhajtás történik a pontosan száz éve született Leonard Bernstein előtt: négy áriát hallunk a West Side Storyból (ez a szerep Puerto Ricói nagyapja miatt különösen kedves az énekesnő számára), az 1600 Pennsylvania Avenue-ból, a Candidból, továbbá a Songfest dalciklusból.
Bernstein ismert művei mellett ugyanilyen közkedvelt, de azért nem agyonjátszott Heitor
Villa-Lobos Bachianas brasileiras No. 5 sorozatából a gyönyörű Cantilena ária; mellette a
brazil mester egy kevéssé ismert áriája is megszólal a Floresta do Amazonas-ból. Stravinsky-tól a Rake’s Progress (A léhaság útja) című operát, melyből ugyancsak hallunk egy áriát, ugyancsak az ismertebbek közül valónak tekinthetjük.
Azonban a tizenkilencedik századi cowboy-korban élt Foster „Jeannie with the light brown
hair” című dalát kivéve Gordon, Theofanidis, és Golijov, áriái és dalai már valóban a
számunkra ismeretlen amerikai darabok közé sorolhatjuk. Utóbbi három szerző már inkább saját korunkat: a XXI. századot reprezentálja – Gordon két áriával is -, érdekes, dallamos hangütésű dalaik felfedezéseket tartogatnak.
Persze leginkább Nadine Sierra szoprán hangja: ez az összekeverhetetlen megszólalású, biztos formálású hang – melyen portugál édesanyja és spanyolajkú felmenői révén az angol mellett e két nyelven is tökéletes biztonsággal mutatja be az áriákat, melyek személyes amerikai örökségét is reprezentálják. Robert Spano pedig neves zenekarával kiváló partner ebben a produkcióban.
Komlós József JR
