Az elmúlt 24 óra eseményei.
A Bács-Kiskun megyei rendőrök 2018. október 13-án 0 óra és 24 óra között két esetben összesen 5 külföldit tartóztattak fel Kelebia és Hercegszántó közigazgatási területén. Közülük mindenki iráni állampolgárnak vallotta magát.
A tegnapi napon az egyenruhások kilenc személyt fogtak el, illetve hat előállításáról intézkedtek. Közülük hárman bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak.
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság munkatársai 8 óra 45 perckor őrizetbe vettek egy 27 éves helyi férfit, mivel ellen a Kecskeméti Törvényszék elfogatóparancsot bocsátott ki jogellenes tartózkodás elősegítése vétség elkövetése miatt.
A járőrök 22 óra 45 perckor intézkedés alá vontak egy 22 éves helyi lakost a megyeszékhelyen. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a Kecskeméti Járási Hivatal által kiszabott pénzbíráság meg nem fizetése miatt a nőt Kecskeméti Járásbíróság elzárásra ítélte.
Megyénben az elmúlt 24 órában 3 könnyű sérüléssel járó, valamint 12 anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedek a rendőrök.