Kezdőlap Zenei élet Jess Glynne: Always In Between

Jess Glynne: Always In Between

Az angol énekesnő és dalszerző Jess Glynne második albuma e hetekben már biztos pozíciókat szerzett a nemzetközi listákon – igaz, a brit listán rögtön a legelső helyen nyitott.

Jess Glynne a nyár közepén jelentette be, hogy év vége felé új albummal jelentkezik, egyúttal koncertturnéra is indul. Az új lemez – mely leginkább a heavy soul, és a dance-pop elemeiből építkezik nagy élő fúvóskórusokkal – egyből meggyőzte a közönséget. A kritika viszont megoszló hangokkal fogadta az új lemezt – ahogy a sztár-számba menő megszólalásoknál ez néha jár: volt, aki az égbe menesztette, mások viszont az alkotó szemére vetették, hogy Amy Winehouse és Joss Stone, meg az M People nyomdokain haladva érte el sikereit.

Akárhogy is legyen, nem olyan rossz előképek ezek, és Jess Glynne nagyon erőteljes, saját világot kialakítva jutott el oda, hogy ma már Nagy Britannia első számú énekesnőjeként emlegessék. Eddig már hét No. 1 kislemeze jelent meg, több mint bármelyik neves brit női előadónak valaha. Három éve debütáló lemeze ugyancsak felkerült az első helyre a brit listán, aztán pedig megkapta a Grammy-t is.

Nagyjából 29. születésnapjára jelentette meg kiadója: a Warner Jess Glynne: Always In
Between című második CD-jét. Az előadó London egyik legszebb, művészetéről híres
negyedébe született, szinte egyenesen bele a zeneiparba – hiszen édesanyja a
hanglemeziparban dolgozik. Mindössze tizenöt éves volt, mikor feltűnt az X Faktorban – igaz hogy ezután még zenei tanulmányokat is folytatott, és csak után startolt el keményebben a show-biznisz felé.

Az elsőhöz hasonlatosan második lemezét is nagyrészt maga írta, ezáltal az „Always In
Between” egy 28 éves nő küzdelmeit mutatja be, ahogyan a valós életet próbálja vágyaival egyensúlyozni. Jess Glynne legújabb lemeze egy önismereti úton viszi végig hallgatóit: énekel újonnan szerzett sikereivel való megbirkózásáról, szerelmi csalódásáról és a második albumának megírásával járó nyomásról is.

Az anyagról előzetesen olyan toplistás slágerek jelentek meg, mint az „I’ll Be There” és
legújabb dala, az „All I Am”. Jess az albumot egy novemberben induló aréna turnéval ünnepli az Egyesült Királyságon belül.

Komlós József JR