Ha egy lemezre lehet mondani, hogy már igazán időszerű volt, meg azt is, hogy várta a világ zeneszerető közönsége – akkor ez az: a barokk sztárhegedűs Giuliano Carmignola végül lemezre játszotta Bach szonátáit és partitáit!
A joggal sztárnak nevezhető Giuliano Carmignola számos kimagasló lemeze után jutott el oda, hogy felveszi a bachi örökség egyik legfajsúlyosabb, leginkább központi darabját: a szóló hegedűre komponált három szonátát és a három partitát.
Korunk leghíresebb barokk hegedűse idén már betöltötte a hatvanhetet, és a nagy hegedűsök általában még pályájuk zenitjén, de már éretten szeretik felvenni ezt a hat nagyom mély, és ehhez képest nem pusztán technikai szempontból problémás darabot. Így Giuliano Carmignola még művészi képességeinek teljes birtokában – de már egy hatalmas művészpálya minden tapasztalatával a háta mögött szánta rá magát, hogy végül feljátssza a maga verzióit; és ezzel örökre leteszi a névjegykártyáját a nagy elődöké mellé.
Mert hát lehet, hogy maga Johann Sebastian Bach – aki úgy vélte, hogy neve halálával elenyészik – ugyancsak örökségül szánta: ugyanis erőteljes saját belső késztetésektől vezetvén írta meg Szonáták és partiták szóló hegedűre című ciklusát. Megrendelésről nem tudunk, és mivel Bach tudottan pragmatikus alkotó és egyben kiváló hegedűs is volt, lehet, hogy saját célra, művészetének reprezentálására szerezte, csakúgy, mint jó pár billentyűs darabját. De az is lehet, hogy az egyik hegedűs barátját lepte meg vele; vagy mivel akkoriban a kötheni fejedelmi udvarban szolgált, egyenesen magának Leopold hercegnek szeretett volna kedveskedni vele – akivel a korban szokatlan módon egészen közeli barátságba kerültek egymással.
Akárhogyan is történhetett, Bach szóló szonátái meg a hozzá csatlakozó partiták igen személyes belső hangot jelenítenek meg: a zenetörténészek egy része szerint a II. partita Chaconne-ja egyenesen egy gyászének hirtelen elhunyt felesége – Barbara Bach – emlékére. Amit a szubjektumokon túl tudunk, az, hogy ez Bach zeneszerzői pályájának egyik legmagasabb csúcsa: egy„abszolút zene”, az európai és a világkultúra egyik legnagyobb alkotása. E művek különlegességét és színvonalát jól mutatja, hogy amikor az amerikaiak űrszondában üzenetet küldtek más civilizációk felé, a földi kultúrát reprezentáló dokumentumok közé bekerült e mű egy részlete is (Arthur Grumiaux előadásában).
Giuliano Carmignola kivételes hangszerrel, egy 1733-as Guarneri hegedűvel vette fel a darabokat. Egy igazi telt hangú remeken, a cremonai mester érett, késői korszakából, mely nem sokkal e darabok keletkezése után készült. Carmignola hangszerválasztása perfekt, játéka hajlékony, tényleg nagyon mélyen értelmezett – igaz, van is e darabokban valami sokkal több, valami mélyebb filozófia is.
Nem kérdés, milyen kivételes művészi színvonalú és erejű album ez, s az sem, hogy az előzetes várakozás keltette elvárások igazolódtak. A korhű zenélésben jelenleg az egyik legnagyobb névnek számító hegedűs azonban játékának átéltségén túl meglepi a hallgatót a saját megközelítésével abban is, hogy a szokott szonáta-partita párosítástól eltérve, az egyik CD-re csak a szóló szonáták, a másikra meg csak a partiták kerültek.
Giuliano Carmignola újabb lemeze egy kivételes komponista kivételes művének találkozása egy kivételes művésszel. Egy-két helyen ugyan zavart, hogy a hangmérnökök nem szűrték le a kész anyagról a művész szuszogását, de háta művészi élmény minősége ezt is képes elfedni. Nem különben pedig, még egy szempontból is kivételes lemez ez: a patinás Deutsche Grammophon lemezkiadó óriás-katalógusában ez az első korhű felvétel e darabokból!
Komlós József JR
