A karácsony előtti hanglemezpiac kiemelkedő eseménye – sőt talán igazi szenzációja – a Decca új megjelenése, mely a Verdi kezdeményezésére, Rossini emlékére tizenhárom akkori olasz zeneszerző által megírt gyászmisét tartalmazza teljes eredeti formájában.
Éppen egy hónapja: november 13-án volt 150 éve annak, hogy elhunyt az olasz opera egyik legnagyobb személyisége: Gioachino Rossini. Ismeretes, hogy a gyászhírre Giuseppe Verde felhívást tett közzé korának zeneszerzőihez címezve, hogy írjanak közösen egy emlékező gyászmisét Rossini emlékére, melyet halálának első évfordulóján szándékoztak bemutatni – és maga Verdi a Libera me tételt gyorsan meg is komponálta.
Csak hogy most jön a csavar, mert a közvélekedés úgy tudja, hogy Verdi 1868. november 17-én közzétett felhívását nem követte érdemi siker, és tulajdonképpen ennek a fiaskónak
köszönhetően született meg hat évvel később Verdi híres Messa da Requiemje Manzoni
emlékére. Csak hogy ez nem fedi a valóságot – mert volt ugyan zavar az emlékmise körül a szervezés tekintetében, de az végül mégis megvalósult. A kikötés fő szempontja volt, hogy méltó darab szülessen: vagyis hogy valóban a kor kiemelkedő zeneszerzőinek
közreműködésével készüljön el, ezért az amatőröket kizárták a kiírásból. További probléma volt az ifjú olasz zeneszerző generáció – Boitóék – ellenszenve az idősebbek –Verdiék – iránt; aztán hogy akadt olyan, akit felkértek, de nem tudta – vagy nem akarta – vállalni, mások meg késlekedtek éppen készülő produkcióik miatt.
A hiúság és közömbösség generálta megoldatlan viták és a késlekedés ellenére – és a
közhiedelem máig fennálló vélekedésétől eltérően – az 1860-as évek legvégének tizenhárom legjelentősebbnek tartott olasz komponistája mégis elkészült a Rossini emlékére komponált gyászmisével, mégpedig a következő tematika szerint:
Antonio Buzzolla (1815–1871): Requiem, Kyrie – Antonio Bazzini (1818–1897): Dies irae –
Carlo Pedrotti (1817–1893): Tuba mirum – Antonio Cagnoni (1828–1896): Quid sum miser – Federico Ricci (1809–1877): Recordare – Alessandro Nini (1805–1880): Ingemisco – Raimondo Boucheron (1800–1876): Confutatis – Carlo Coccia (1782–1873): Lacrimosa,
Amen – Gaetano Gaspari (1808–1881): Domine Jesu, Hostias – Pietro Platania (1828–1907): Sanctus, Hosanna, Benedictus, Hosanna – Lauro Rossi (1810–1885): Agnus Dei – Teodulo Mabellini (1817–1897): Lux aeterna – Giuseppe Verdi (1813–1901): Libera me, Dies irae, Requiem, Libera me.
Amint azt látni lehet, a felhívásban főképpen a Verdi nemzedékéhez tartozó: ötvenes-hatvanas években járó olasz komponisták vettek részt. Lényegében az akkori olasz zenei élet krémjét látjuk viszont: tizenhármójuk közül tizenketten operaszerzők, sokan egyben elismert teoretikusok vagy szakírók, neves előadóművészek, konzervatóriumi tanárok vagy egyenesen igazgatók is egyben. A Rossini emlékére komponált közös művük az akkori itáliai zene és ízlés remek tükre, sőt emlékműve egyben.
A tizenhárom olasz zeneszerző által, Rossini emlékére írt közös gyászmise teljes kéziratát
száz évvel később – 1970-ben találta meg az amerikai zenetörténész és kutató: Charles Rosen, majd 1988-ban együttesével Helmut Rilling be is mutatta azt. Ezt követően az Egyesült Államokban, majd Európa több országában is megtartották a korábban elveszettnek hitt Messa per Rossini premierjét, felvételek is készültek – de az igazi világpremierre Rossini halála után 150 évvel, talán mégis csak most kerül sor a Decca világcég két CD-s albumának köszönhetően.
A kisstílű személyes viták miatt zátonyra futott kezdeményezésből megszületett, később pedig elfeledett mű: a Messa per Rossini ugyanis most hanglemezeken újra megszólalt, mégpedig Rossini és Verdi – és általában az olasz operai hagyomány legelhivatottabb letéteményese: a Milanói Scala Zenekarának előadásában. A Riccardo Chailly által vezényelt világhírű együtteshez a monumentális produkcióban a Carlo Felice Színház Énekkara mellett az uruguayi szoprán: María José Siri mellett négy olasz: a mezzo Veronica Simeoni, a tenor Giorgio Berrugi, a bariton Simone Piazzola, és a basszus Riccardo Zanellato csatlakozott.
Maestro Chailly mindig is nyitott volt a zenei felfedezések irányában – és ezúttal is egy igazi nagy felfedezéssel ajándékozta meg a zeneszerető közönséget. A százpercnyi Messa per Rossini valójában kvázi operai nagyjelentek egész sorából fűződik fel, hiszen nyilván mind a tizenhárom komponista a legjobb oldalát igyekezett bemutatni. Ezért nekünk, az utókornak különösen érdekes szembesülni az olasz romantika akkori hangjaival, és végre végighallgatni egy zenetörténeti legendát. Ráadásul elsőrangú előadásban!
Komlós József JR
