Május 31-től június 2-ig 11 kategóriában, 11 nemzet 80 lovasa és hajtója részvételével rendezik meg a VI. Solt Kupa Nemzetközi-és Országos Távlovagló-és Távhajtó versenyt. A távlovasok és távhajtók 20, 40, 80, 100, 120 és 160 kilométeren mérik össze tudásukat. A résztvevők között bolgár, cseh, horvát, lengyel, kínai, norvég, román, szlovák, szlovén, török és természetesen magyar versenyzők vannak.
A solti Révbér pusztai Lovascentrumban a hétvégén hatodik alkalommal rendezi meg a Magyar Lovas Szövetség Távlovagló és Távhajtó Szakága a Solt Kupát. A rendező bizottság elnöke Rencsár Kálmán lesz, a versenyigazgató Bányai Béla. A Bírói Bizottság elnöke Ballabás Kata, a tagok között Horváth Kata és Gyovai Norbert szerepel. A rendezvény fővédnöke Potápi Árpád János Nemzetpolitikáért felelős államtitkár.
A rendezvény péntek délután – a szabályoknak megfelelően – állatorvosi szemlével veszi kezdetét, majd a technikai értekezletre kerül sor. A versenyzők szombaton kora reggel kezdik meg a különböző versenytávok teljesítését. A kötött, sík, minimális szintkülönbséggel rendelkező vidéken 120 és 80 kilométeres felnőtt és junior távlovas versenyt rendeznek, ami nemzetközi és nemzeti, országos bajnokságba beszámító megmérettetés is egyben, akárcsak a 40 és 160 kilométeres távlovas verseny is. Ezen kívül 20 km hagyományőrző túrát is szerveznek. A programban szerepel még a 100 kilométeres távhajtó verseny, valamint a gyermekfutam.
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!
A rendezvény hivatalos sajtókommunikációját a Lovas Diadal Live TV végzi. A rendezvény ideje alatt folyamatosan hírt adunk a verseny aktualitásairól, frissítjük internetes oldalunkat a tv.lovasdiadal.hu-t, valamint a feacebookon is elérhetik az aktuális információkat (lovasdiadallivetv.)
Elérhetőségünk: 06/70-606-1221
A beharangozó az alábbi linken tekinthető meg:
https://www.youtube.com/watch?v=X3ws2H1QdHM&feature=youtu.be