Vasárnap az idősebbek között a serdülőknél próbálta Polónyi az előző napi teljesítményét megismételni.
A Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér fiatal játékosai Orosházára utaztak a hétvégén, hogy értékes ranglista pontokat gyűjtsenek be az újonc és serdülő korosztályban. Szombaton az újoncok versenyével kezdődött a megmérettetés, ahol népes mezőny gyűlt össze és küzdöttek meg a minél előkelőbb helyezésekért. A kecskemétiek közül Polónyi Nórának sikerült az elmúlt időszak jó
formáját folytatnia és a negyeddöntőig magabiztos győzelmeket gyűjtött be szett veszteség nélkül. A legjobb négy közé kerülésért Jakab Orsolyát (Statisztika), budapesti riválisát sikerült 3:1 arányban
legyőzni és ezzel az elődöntőbe jutni, ahol a ranglista második helyezett soltvadkerti Tanács Nóra várt rá. A döntőbe jutásért vívott mérkőzésen Tanács ellen sajnos 3:1 arányú vereséget szenvedett, de a
3. helyért Dohoczkit (Statisztika) 2:1-re legyőzte és így egy nagyon értékes bronzérmet szerzett.
Vasárnap az idősebbek között a serdülőknél próbálta Polónyi az előző napi teljesítményét megismételni. A kecskeméti tehetség a selejtezők csoport köréből két győzelemmel jutott a főtáblára, ahol két újabb győzelem után a negyeddöntőt játszhatta Volentics Anna (Dunakeszi), a verseny első kiemeltje ellen. A Sparis lány hétvégi menetelését az idősebb és rutinosabb Volentics tudta csak megállítani, ami után a helyosztóknak köszönhetően egy hatodik helyet eredményezett
Polónyi számára.
Szabó Krisztián edző: Nóri sokat fejlődött az elmúlt fél évben és ezt a versenyeken is sikerül bizonyítani, így egyre feljebb lépked az országos ranglistákon. Bízunk benne és rengeteg dolgozunk azon, hogy a kecskeméti asztalitenisz egy újabb kiváló tehetséget adjon a sportágnak. Egy évvel még fiatalabbként az újonc ranglistán 5., a serdülő ranglistán, újoncként jelenleg 14. helyet foglalja el.