Napjaink egyik legnagyobb operacsillaga: a német Diana Damrau legújabb lemezén Richard Strauss dalait énekli nagyzenekarral és zongorakísérettel.
Korunk egyik legkiemelkedőbb komolyzenei szereplőjével teszi rögtön hangsúlyossá tavaszi megjelenései sorát az Erato/Warner Classics – és persze a lemezen ott van a Frühling című örökérvényűen szép dal is. De félretéve a tréfát: valóban pattanóan friss, inspiráló és színekben tobzódón szép előadások sorozata ez az új album, melyet a bajor Richard Strauss dalaiból állított össze a bajor Diana Damrau.
Az album a Négy utolsó énekkel nyit – és a Morgen!-nel zár, ezzel az öt zenekari kíséretes dallal keretbe foglalva az összességében huszonöt dalt tartalmazó műsort. A kíséretet ezekben az esetekben az énekesnő honfitársai: vagyis a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara látja el Mariss Jansons vezényletével.
Richard Strauss Négy utolsó éneke – plusz a Morgen! is – lenyűgözően szépséges művek, tele rezignáltsággal és emelkedettséggel, nosztalgiával és fájdalommal, reménnyel és lemondással; vagyis egy hosszú, sokat látott és megélt élet leszűrt tapasztalataival – még akkor is, ha nem mind keletkezett szerzőjének élete végén, csak a hangszerelés készült el akkor hozzá.
Gyönyörű darabok ezek egytől egyig, és Diana Damrau előadásában, Mariss Jansons és a bajor zenekar kíséretével egészen varázslatosan azok. Szinte árad a szépség, ahogyan egymás után hallgatjuk őket: a szoprán meg a zenekar is kényeztetően tökéletes, hibátlan teljesítményt nyújt – de talán helyesebb úgy fogalmazni, hogy tökéletességében megéli a pillanatot, ott lélegzik benne és vele.
Annyira jól sikerült felvételek, hogy szinte azt kívánnánk, hogy ne legyen vége; ám a lemezt két stúdió-etapban vették fel: így tizenkilenc további dal – köztük a Malven, a Madchenblumen négy dala, három dal a Lieder der Ophelia valamint négy dal a Letzte Blätter ciklusból – zongorakísérettel rögzítették. Nekem ez mindig olyan a tobzódó zenekari színek után, mintha a dalokról lefejtenék a húst, és csontvázként zörögnének ott – de Helmut Deutsch zongorakísérete kellően izgalmas tud lenni, és persze Diana Damrau éneke még inkább, hogy folytatódjon az élmény.
Richard Strauss zongorakíséretes dalaira sokszor szokás úgy tekinteni, mintha afféle kisebb tanulmányok lennének operáinak áriához, és némely esetben ez az elmélet egyértelműen adja is magát. Ezért mindig ott a veszély, hogy egyes énekesek áriákként kezelik e zongoraletétes dalokat, és szétüvöltik azokat – sajnos nagy énekesektől is hallottam már ilyet.
De nem Diana Damrautól, aki nagy kifejezőerővel, az apró szépségekre és finomságokra ügyelve énekelte fel e dalfüzéreket. Diana Damrau hosszú ideje énekel a legmagasabb fokon Richard Strausst, ez az ő világa, lenyűgöző erővel és szépséggel birtokolja azt.
Komlós József JR
