Koronavírus-Hétvégi tapasztalatok
Érthető módon egyre nehezebben viselik a kecskemétiek is a járvány terjedésének lassítása érdekében szükséges országos és városi korlátozásokat. Az egy héttel korábbi helyzethez képest e hét végén lazulni látszott a kijárási korlátozások betartásával kapcsolatos fegyelem. Ez állapítható meg a rendőrség, a városrendészet és a polgárőrség beszámolóiból.
A rendőrség 7 személy ellen tett szabálysértési feljelentést, 74 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, 6 esetben figyelmeztettek.
A városrendészet és a polgárőrség azt tapasztalata, hogy a
65 év felettieknek fenntartott idősáv alkalmazása a kereskedelmi egységekben jól működik, a piaccsarnokban elégséges a 2 órára csökkentett idősáv.
A piaccsarnokban a benntartózkodók száma szabályozva volt a beléptetés által, azonban a szabadtéri piac területén nagyon sokan voltak, nem mindig volt megtartható a szükséges védőtávolság. Főként szombaton (a 65 éven felülieknek fenntartott idősávon kívül) sokan voltak a nyitva tartó élelmiszer boltokban és a kertészetekben, barkács áruházakban, de az üzletek szabályozták a beengedett vásárlók létszámát a megfelelő távolság betarthatósága miatt.
A Bringa Parkban továbbra is csoportosulnak a fiatalok és a kisgyermekes szülők. Ismét több nem kecskeméti lakos is érkezett akár 30-50 km-es távolságról is szórakozási lehetőséget, nonstop étkezési lehetőséget keresve, nem tudva a kijárási korlátozásról.
Az éjszakai teljes kijárási korlátozás eredményeképpen a normál hétvégéhez képest jelentősen lecsökkent, egyes időszakokban szinte megszűnt a forgalom Kecskeméten.
A városrendészek a hétvége során összesen 94 személyt figyelmeztettek, 4 esetben szabtak ki helyszíni bírságot, az éjszakai kijárási korlátozás megszegése miatt. Két fiatal ellen pedig garázdaság miatt eljárás is indul, mivel kukákat és reklámtáblákat borogattak a Kápolna utcán.
A lakosság döntő többsége azonban változatlanul elővigyázatos..A kerékpár utakon nagyszámú szabadidős kerékpározó volt, sokan futottak, de mindenki igyekezett tartani a szükséges védőtávolságot.
A Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes meglepetés koncertjei nagy sikert arattak a lakótelepi helyszíneken, néhány esetben azonban figyelmeztetni kellett a hallgatóságot a megfelelő védőtávolság betartására.