Arcok a vitrin mögött
A mai, önmagából kifordult világunkban kevés ember, s talán még ennél is kevesebb nő, mondhatja el magáról, hogy akár befelé, akár kifelé tekint,az ott látottakat hálával vegyes elégedettséggel szemléli.Szabóné Bognár Anikó, a Kecskeméti Katona József Múzeum mindig mosolygós igazgató helyettese ezen kevesek közé tartozik.
A harmónia, ami árad belőled, veleszületett, isteni adottság és szerencsés fordulatok szüleménye vagy kemény munka gyümölcse?
Talán mind egy kicsit. Az a családi környezet, amiben felnőttem mindig biztonságot, kiszámíthatóságot, támaszt, segítséget, igazodási pontot jelentett, valamint életre szóló erkölcsi és világnézeti alapokat, útmutatást és példát adott. Erre szerencsésen épültek rá azok a jellemformáló évek, amelyeket egyetemistaként Szegeden eltöltöttem, majd a családalapítás, a férjem és a gyermekeim. Emellett persze dolgozom is azon, hogy mindig segítőkészen forduljak akár a családom, barátaim, akár a kollégák felé, és ez a pozitív hozzáállás meg is térül: amit adsz, azt is kapod vissza. Ugyanakkor van bennem egy egészséges kritikus szellem is, de ezt csak addig hagyom működni, amíg a hátrányomra nem válik.
Történelem tanári ambícióid voltak, ez hogyan vezetett oda, hogy a történelmen túl a néprajz és a szociológia szakot is elvégezted az egyetemen?
Kevés gimnazistaindul neki a nagybetűs életnekkonkrét egzisztenciális célokkal. Én ismindössze annyit tudtam, hogy nagyon szeretem a történelmet és szívesen tanítanék, ezért jelentkeztem a Szegedi Tudományegyetemtörténelem szakára. Abban az időben az alapszak mellé kötelező volt ún. általánosan művelő kurzust is felvenni, így kerültem el egy néprajzi előadásra, majd választottamidővel a történelem mellé a néprajz szakot.Az alapos, ugyanakkor nagyon élményszerű, és rengeteg kutatói tapasztalattal fűszerezett órákon nem csak szakmai ismereteket és szakmaszeretetet, hanem becsületet, emberséget, tisztességet tanultunk.A tanszéken és a tanáraink körében megtapasztaltbarátságos és befogadólégkör,szakmai elhivatottság és alázat nagy hatással volt rám, azonnal éreztem: hazaértem. A képzésünk az elmélet mellett terepgyakorlatokat is magába foglalt, a nyári kutatótáborok alatt gyakorlati ismereteket szerezhettünk, és a Kárpát-medence különböző tájait ismerhettük meg. Ráadásul remek közösségbe kerültem, olyan barátok közé, akikkel rendszeresen voltak közös programjaink. Meghatározó 7 év volt a szegedi egyetemista esztendők időszaka, nem csak életre szóló élményekkel, hanem máig élő és meghatározó emberi és szakmai kapcsolatokkal gazdagodtam.
A néprajzon belül mely irányt érzed magadénak?
Alapvetően tárgyi néprajzzal foglalkozom, azon belül pedig a népi táplálkozáskultúra áll a legközelebb hozzám.Ez a terület az ételválasztékkal, azétkezések rendszerével, az ételkészítési módokkal, illetve azok történetiségével és változásával foglalkozik. Azon túl, hogy nagyon érdekes, azért is szeretem ezt a témakört, mivel mi nők, meríteni tudunk a saját, gyakorlati tapasztalatainkból is.Egyik tanulmányomban a süteménykultúra változását vettem górcső alá. Azt, hogyan jutottunk el a kalácsféléktől a 20. század második felére a zselatinos vagy épp joghurtos édességekig, hogyan fejlődött a technológia, hogyan vezetett az út a kemencétől a takarékos gáztűzhelyig és ahőlégkeveréses villany sütőkig, és ami a legfontosabb, hogyan, mi módon terjed el és válik általánossá egy-egy új ételféle. A táplálkozáskultúra iránti érdeklődésem miatt is szerettem nagyon a 2018-ban a Cifrapalotában Dr. Végh Katalinnal közösen rendezett „Fogytán reménynek és kenyérnek” című, a háborús gasztronómia témakörét feldolgozó kiállítást.
Az egyetem után az utad azonnal a Kecskeméti Katona József Múzeumba vezetett?
Kezdetben a Naiv Művészek Múzeumában dolgoztam, amely akkoriban alapítványi formában működött, de rövidesen visszakerült a megyei múzeum kötelékébe. 2003-ig ott tevékenykedtem, utána két év otthonlét következett a nagyobbik gyermekemmel, majd 2006-tóla Cifrapalotában dolgozó szakemberek csapatát erősítettem. 2018 óta a KKJMszakmai igazgatóhelyetteseként dolgozom, de a Cifrapalota vezetői feladatait a mai napig ellátom.
Egy intézmény vezetése sok időt elvesz a szakmai feladatoktól, jut elegendő időd„szakmázásra”?
A múzeumi szervezet bármely egységében dolgoztam is, mindig volt a szakmai feladataim mellé rengeteg gyakorlati, szervezési és programtervezési munka. Az igazgatóhelyettesi poszt valóban sok adminisztratív és operatív feladattal jár, mely a hagyományos szakmai munkától vonja el az időt. Ám egy-egy kiállítás előkészítésekor mindig szükség van a szaktudásunkra és a kutató munkánkra, amikor érdemben áldozhatunk a szakma oltárán. Ezek az alkalmak igazi felüdülésnek számítanak.Az utóbbi időben főként történeti kiállítások rendezésében vettem részt, 2014-től Dr. Végh Katalinnal közösen, amelyek közül kiemelkedett az első világháború történetével foglalkozó kiállítás és programsorozat. Ennek eredményei és hozadékai messze túlmutatnak egy szimpla kiállításrendezésen.
Örök küzdelem a mai nők számára: egyensúlyt találni a munka és a hagyományosnői szerepek között. Szerinted lehetséges?
Mindenképpen, de csak úgy,ha az egész család együtt dolgozik ezért.Ha észrevesszük, mikor kinek van nagyobb szüksége a segítségre, mikor kinek a munkája kívánja meg azt, hogy az otthoni feladatok alól tehermentesítve legyen,amikor a család minden tagja mellé áll, s hátrább sorolja a saját érdekeit.Ez egy igen kényes és sok odafigyelést kívánóegyensúly, de nálunk működik, amiért végtelenül hálás vagyok. A családomhátteret, alapvető biztonságot ad nekem, mindig, minden körülmények között mellettem állnak. A mi demokráciánkban nincsenek személyre lebontott munkák. Feladatok vannak, melyeket négyőnknek kell megoldanunk.Mindenki részt vesz mindenben, a gyerekek is, így nem csak a kötelességek, de az elért sikerek, eredmények is közösek.
Mi az, amitől töltődsz?
A kertészkedés és asütés-főzés. A virágok szeretete, pátyolgatása nagymamám rám hagyott öröksége, nagyon szeretek a kertben lenni. Szeretem a csendet, a nyugalmat, hogy a gondolataimmal lehetek és a szépséget, ami ezáltal létrejön.Ráadásul ilyenkor tavasszal egy csoda fogad odakint minden alkalommal. Főzni egyetemista korom óta szeretek, egy-egy szigorlat után nekem az jelentette a kikapcsolódást, ha kreálhattam valami finomat a barátaimnak. Teljes mértékben kikapcsolódást jelent még az olvasás, és időnként – bár erre nem sok időm van – a hímzés. Na, olyankor tényleg megszűnik a külvilág minden zavaró mozzanata.
Ha kapnál ajándékba minden nap 3-4 órát pluszban, mire fordítanád?
Kertészkedésre.Azt érzem, hogy soha nem érek a végére a feladatoknak és mindig szeretnék valami újat, szépet. Az időmet azért a végletekig kihasználom – legtöbbször az alvás rovására.
Van-e beteljesületlen vágyad?
Elégedett vagyok és hálás az életemért.Szeretném, ha a család és a munkám között a jövőben is egyensúly lenne és továbbra is helyt tudnék állni mindkét területen. Boldog lennék, ha a gyermekeim felnövekedését és kiteljesedését, útkeresését és az út megtalálását figyelemmel tudnám kísérni.Bízom benne, hogy boldog és elégedett felnőttként találják meg a helyüket a világban – azon értékek mentén, amelyek a mi életünket is irányítják. Szeretnék utazni a családdal, világot látni, más népek életét, kultúráját, ételeit megismerni, és azokat a sajátunkba beépíteni.A munkahelyen egymást segítő és inspiráló közösségben szeretnék továbbra is dolgozni. Ami feladatot kapok, azt igyekszem becsülettel elvégezni. A megkezdett kiállítások sorát számos témával lehet folytatni, melyhez folyamatos megújulásra és inspirációkra van szükség. Úgy gondolom, hogy nagy lehetőségek rejlenek a néprajzi kiállításokban, jó lenne ezekből minél többet rendezni.
