A koronavírus járvány egyik legnagyobb vesztese minden érintett országban és településen – így Kecskeméten is – a turisztikai ágazat. Ezért Kecskemét önkormányzata fontosnak tartja, hogy lehetőségeihez mérten e szektornak is segítséget nyújtson. A szállásadókkal együttműködve elkészítettünk egy turisztikai kisfilmet, amelynek célja megmutatni a hazai érdeklődőknek Kecskemét hangulatát, sokszínűségét, életképeit, valamint felhívni a figyelmet arra, hogy városunk megfizethető szolgáltatásokkal várja vendégeit.A kisfilmet az online felületeken, közösségi médiában helyezzük el, és bízunk benne, hogy ezzel is hozzájárulunk Kecskemét hazai turisztikai vonzerejének növeléséhez.