Kezdőlap Események Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje járt Kecskeméten

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje járt Kecskeméten

 

Molnár Gyula, az MSZP elnöke és Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, már hetek óta tartó országjáró körúton vannak a „Tegyünk igazságot! Fizessenek a gazdagok” kampányuk keretein belül, így a mai napon 17 órától Kecskeméten voltak jelen, a Malom Központ sétálóutcáján

Botka László beszédében ismertette a párt programját, illetve szóba került a jelenlegi politikai helyzet, valamint rávilágított az oktatás és az egészségügy problémáira is.

A beszédek után a jelenlévőknek lehetőség adódott kérdéseket feltenni, ismertetni egy-egy élethelyzetet, illetve arról is szó esett, hogy hogyan lehetne megoldást találni a „Quaestor-ügyre.”

Teszünk érte, hogy 2018 a változás éve legyen” – összegezte programját Botka László, amely nagy tapsot kapott a jelenlévőktől.