Kezdőlap Diákélet Nem nevezhető sikeresnek az idei tanév – nyilatkozta A Pedagógusok Szakszervezetének az...

Nem nevezhető sikeresnek az idei tanév – nyilatkozta A Pedagógusok Szakszervezetének az elnöke

 Galló Istvánné szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, plakátkampánnyal szeretnék bebizonyítani a kormányzati állítások ellenkezőjét, az üzeneteket a honlapjukon és a Facebookon lehet megtekinteni. – tájékoztat az MTI.

 

    A legutolsó plakát egy „gyászjelentés”, amelyen fájdalommal tudatják, hogy „a tanszabadság és a tanuláshoz való szabad hozzáférés joga elhunyt”.

Megemlítette, hogy újra be akarják vezetni a kötelező felvételit a középiskolában, valamint hogy nyelvvizsgához kötnék a bejutást a felsőoktatásba.
A PSZ elnöke szerint idén nem tudott eredményeket elérni a sztrájkbizottság. Hangsúlyozta, hogy hiába kérték a 101 500 forintos vetítési alap megemelését, holott szerintük az összeget legalább 30 százalékkal növelni kellene.
Felidézte, hogy 2014 előtt a mindenkori minimálbérhez kötötték az illetményeket. Akkor azonban 101 500 forintban határozták meg a vetítési alapot, így „áll” a pedagógusok fizetése.
Galló Istvánné azt mondta, hogy az eredeti tervtől eltérően nem emelik mindenki fizetését szeptembertől: lesz olyan, aki egy fillért sem kap. A differenciálás szempontjait azonban még nem ismerik – tette hozzá.
Kardinális kérdésnek tartják azt is, hogy a tantárgyfelosztás alapján egyesek 22, mások 26 órát tartanak. A túlórákat azonban nem fizetik ki, így legalább havi 45-50 ezer forinttal rövidítik meg azt, akinek többet kell oktatnia.
Nem serkent továbbtanulásra, hogy a kétdiplomások bére ugyanannyi, mint az egydiplomásoké – hangsúlyozta a szakszervezeti elnök.
Kiemelte: a nyugdíjasok továbbfoglalkoztatásával kapcsolatban sem sikerült eredményt elérni. Jelenleg ehhez engedélyt kell kérni, amit általában megadnak, a nyugdíjról azonban le kell mondani, ezért az érintettek jellemzően nem vállalnak munkát.
A PSZ hiányolja, hogy továbbra sem foglalták jogszabályba, milyen egyeztetési kötelezettsége van a miniszternek. Változatlanul a köznevelési kerekasztallal tárgyalnak, amelynek „semmiféle legitimitása nincs” – hangoztatta.
Megjegyezte, hogy bár a kabinet nagy erőkkel dolgozik a kilenc évfolyamos általános iskola bevezetésén, erről sem egyeztetett szakmailag a sztrájkbizottsággal.
Galló Istvánné úgy vélekedett, a 2016/2017-es tanévben komoly gondot okozott a szakképzés átalakítása: az, hogy már a hároméves szakiskolát is szakközépiskolának kell hívni.
Bár megszüntették a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot, és tankerületeket hoztak létre, a leglényegesebb kérdésekben nem ezek döntenek, az intézményvezetőket például a miniszter nevezi ki. Az iskolák helyzete nem sokat változott: továbbra sem önállóak, nem rendelkeznek a források felett – mondta.
A szakszervezeti elnök problémának nevezte, hogy nem jogi eszközökkel, hanem utasításokkal, leiratokkal, körlevelekkel, vagyis „kézi vezérléssel” irányítják az intézményeket.
Szeptember 1-jétől több iskola egyházi fenntartásba kerül. A kiszervezésről május 31-éig kellett volna dönteni, ez azonban a PSZ ismeretei szerint nem történt meg.
Arra reagálva, hogy a Klebelsberg Központ lőtér kialakításának lehetőségéről érdeklődik az intézményeknél, Galló Istvánné hangsúlyozta: fontosabb lenne például tornatermeket vagy fejlesztőszobákat építeni. A PSZ nem tartja helyesnek az elgondolást, állami iskolában nincs helye fegyveres kiképzésnek – szögezte le. Felvetette azt is, lehet, hogy a kormány célja a sorkatonai szolgálat visszaállítása.
A „Taigetosz-törvényként” elhíresült jogszabályról a PSZ elnöke azt mondta, nem megfelelő az elnevezés, ugyanis ebben az esetben a gyermekeket nem azonnali pusztulásra, hanem hosszabb kínlódásra ítélik.