Kezdőlap Rendőrségi hírek BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖSSZESÍTŐ

BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖSSZESÍTŐ

MEGOSZTÁS

Az elmúlt 24 óra közlekedésrendészeti eseményei.

Megyénkben az elmúlt 24 órában két súlyos és egy könnyű sérüléssel járó, valamint hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Két sofőrt ittas járművezetés gyanúja miatt vér-vizelet mintavételre állítottak elő a járőrök.

Kiskunhalason, a Bajza utcában közlekedett a Vörösmarty utca irányából 2018. március 13-án 12 óra 10 perc körül egy 71 éves helyi lakos az általa vezetett Simson típusú segédmotoros kerékpárral. A helyszíni szemle adatai szerint a Széchenyi utca kereszteződéséhez érve a részére kihelyezett „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla ellenére nem biztosított elsőbbséget a balról érkező Skodának, ezért összeütköztek. A baleset következtében a motoros az elsődleges orvosi vélemény alapján könnyű sérülést szenvedett.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai 2018. március 13-án 9 óra 47 perckor szabálysértési őrizetbe vettek egy 22 éves örkényi lakost. A férfi az általa vezetett Daewoo gyártmányú személygépkocsival úgy közlekedett Lajosmizse belterületén, hogy őt a Dabasi Rendőrkapitányság tíz hónapra, 2018. július 9-ig a járművezetéstől eltiltotta.

MEGOSZTÁS